„Always on the Border of Chaos and Order”

Resume

A jog célja végső soron az, hogy a társadalmi viszonyokat rendezetté, kiszámíthatóvá és az általa szabályozott területeken számonkérhetővé tegye. A társadalmi rendszerek között nem a jog az egyetlen olyan jelenség, amely ezeket a célokat szolgálja, hiszen ilyen például az erkölcs is. A jogrendszert elemeinek kölcsönhatása révén térképezhetjük fel. A jog rendszerének elemei a komplex társadalmi rendszeren belül jól elkülöníthetők és rendszerbe foglalhatók, külső és belső kölcsönhatásaik megfigyelhetők és leírhatók. Ennek köszönhető az, hogy egyáltalán jogrendszerről beszélhetünk. A joggal szemben a fent megfogalmazott célok függvényében elvárás a következetesség. Ez az elvárás a jogról való gondolkodásra is rányomja a bélyegét. Amikor pedig azt tapasztaljuk, hogy ennek az elvárásnak a jog nem felel meg, az elvárás és a tapasztalt tények közötti ellentmondást rendszerint a jogalkotás, vagy a jogalkalmazás során vétett emberi hibára, az emberi tökéletlenségre vezetjük vissza, megnyugodva abban, hogy nagyobb körültekintéssel vagy talán majd az „első általános célú exponenciális technológia”[2] az ún. Mesterséges Intelligencia, a gépi tanulás és a prediktív analitikák segítségével, ezek a hibák kiküszöbölhetők lesznek.

Ebben a tanulmányban a rendszerelmélet egy speciális területe, a komplex rendszerek felől közelítjük meg és írjuk le a jogot. Ennek során egy nagyobb komplex rendszernek, az emberi kultúrának azt a területét vizsgáljuk, amit jogrendszernek nevezünk. Egyúttal választ keresünk arra, hogy vajon csakugyan elvárható-e a jogtól, a jogrendszertől a teljes következetesség. Mi az oka annak, hogy ezzel az elvárással ellentétes tapasztalataink vannak, hogyan határozhatók meg a jogrendszerben az ún. nemlinearitás régiói, és mindebből milyen további következtetéseket vonhatunk le a pozitív jogi szabályozást és a jogi folyamatok automatizációját illetően?

1. Bonyolult vagy Komplex?

Ha megkérdezem a kollégáimat arról, hogy egy modern, minden elérhető technológiával felszerelt autót komplexnek tartanak-e, rendszerint igennel válaszolnak. Nincs igazuk. Ez az autó nem komplex, csak bonyolult, azaz nagyon összetett. Túl bonyolult azok számára, akik megfelelő ismeretek hiányában nem ismerik pontosan a szerkezetét és a működését. Azonban, ha valaki veszi a fáradtságot, és pontról pontra megtanulja ennek az autónak felépítését, az egyes elemek működési tulajdonságait és kölcsönhatásait, akkor ebből kiindulva képes lesz pontosan megérteni és leírni, sőt „megjósolni” az autó működését. Másképp fogalmazva: az autó egyenlő az alkatrészei összegével, működése pedig leírható lineáris folyamatok összegeként, amelyekből az autó működése vonatkozásában a jövőre nézve is pontos következtetéseket lehet levonni.

Az autó tehát összetett, de nem Komplex jelenség . Egy autó önmagában annyira pontosan leírható jelenség, hogy ha csak az autókon és a beléjük épített technológián múlna, már jó néhány éve az önvezető autók uralnák a közutakat. Amiért ez nem így van, annak az az oka, hogy az autó következetes rendszerével rendszerint egy másik elem is kölcsönhatásra lép, mégpedig az autó humán sofőrje. Ennek a kölcsönhatásnak a következtében pedig az autó működésével kapcsolatos, jövőre vonatkozó pontos jóslások lehetősége is egy csapásra megszűnik.

Az autó az azt vezető emberrel együtt már komplex rendszert alkot, az autóval való közlekedés pedig komplex problémává válik. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért vet fel nehezen megválaszolható kérdéseket az önvezető autókkal kapcsolatos jogi szabályozás. Amíg az autó működése – annak lineáris leírhatósága miatt – matematikai modellekkel jól jellemezhető folyamat, annak humán környezettel kialakuló kölcsönhatásai – a rendszerben fellépő humán beavatkozás miatt[3] – a matematikai modellezést jelentősen megnehezítik, sok esetben lehetetlenné teszik.[4]

Látni fogjuk, hogy a jogrendszer humán tényezői esetében is hasonló jelenséget figyelhetünk meg, amely ugyancsak azt igazolja, hogy a jogrendszer nem pusztán összetett, hanem komplex rendszer.

A jogrendszer maga is egy nagyobb, komplex társadalmi rendszer beágyazott alrendszere és miként a társadalmi rendszerben a jog működését más intézményrendszerekkel való kölcsönhatásában ismerhetjük meg.[5] A jogrendszert magát is elemeinek kölcsönhatásai révén térképezhetjük fel.

Az emberi tényező minden területen magával hozza speciális, az adott egyénre/jogalanyra jellemző, biológiai és társadalmi kölcsönhatás rendszeréből fakadó motivációit. Vagyis a jogrendszer minden egyes alanyi interakciójában, a jogi relevanciájú norma alkalmazásának minden területén ún. visszacsatolásokat[6] lehet megfigyelni. Különösen jellemző ez a jogrendszernek azokon a területein, ahol a mérlegelés és a méltányosság teret kap, valamint ahol normakollízió vagy az egyértelmű pozitív jogi rendelkezés hiánya tapasztalható.

A társadalmi fejlődés következtében, amely korunkban az infokommunikációs technológia révén forradalmi változások színterévé vált, a humán rendszerek összetettsége egyre magasabb szintre lép. Ez egyre több területen éri el és haladja meg a komplexitási határt és ez alól a jogrendszer sem kivétel. Ennek megfelelően a jogrendszer is több mint az alkotóelemei összessége, ezért működése sem írható le az elemei működésének puszta összegeként.

Az euro-atlanti régió jogrendszereinek alapját képező alkotmányos alapjogok mai rendszere egy olyan időszakban fejlődött ki, amikor az emberiség lélekszáma néhány száz millióról az egymilliárdhoz közelített, és amely korszakot nem jellemezte a globális humán hálózatok sokasága. Ezzel szemben jelenleg a csaknem nyolc milliárd lelket számláló világnépesség egy globális humán hálózatok által átszőtt világban él. Napjainkban csupán a World Wide Webnek köszönhetően a népesség több mint felének lehetősége van arra, hogy közvetlen kapcsolatba/kölcsönhatásra lépjen egymással. Ennek folytán a humán interakciók és ezekkel együtt a jogalanyi interakciók és jogviszonyok száma is exponenciálisan nő, melyek egyre kevésbé vannak tekintettel a közhatalmi szférákra és az államhatárokra. Ezeknek a komplex társadalmi rendszereknek a megértéséhez, leírásához és irányításához ma már nem elegendőek a hagyományos rendszerelméleti megközelítések. Ezeknek a társadalmi rendszereknek a vizsgálatát a komplex rendszerekhez mért megközelítéssel, új módszerekkel és új szemlélettel kell kiegészíteni, annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjunk róluk. Így jobban megérthetjük ezeket a komplex rendszereket és ezáltal nagyobb eséllyel tarthatjuk meg fölöttük az irányítást.

2. Komplexitás tudomány, a komplex rendszerek jellemzői

2. 1. Rendszerelmélet, komplexitás tudomány

A rendszerelméletnek erről a speciális területéről[7] – a komplexitás elméletről (komplexitás tudomány) és komplexitás kutatásról – csak a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveitől beszélhetünk. Megjelenése olyan fizikusok és közgazdászok nevéhez kötődik, mint a Nobel- díjas Murray Gell-Mann részecskefizikus, valamint az ugyancsak Nobel-díjas Kenneth Arrow és Brian Artur közgazdászok. Ők azt követően kezdték el kutatni ezt a sajátos területet, miután megfigyelték, hogy a különféle rendszerek az összetettség egy bizonyos szintjét elérve másként kezdenek el viselkedni, új tulajdonságokat mutatnak.

A komplex rendszerek kutatása a fizika mellett több tudományterülethez is kötődik. Fejlődését a matematika területén elősegítette a nemlinearitáshoz kapcsolódóan a káosz felfedezése a determinisztikus rendszerekben,[8] a biológia területén pedig az ideghálózatok vizsgálata során alkalmazott matematikai modellek, valamint a termodinamikához kapcsolódóan az ún. „nem egyensúlyi önszerveződő rendszerek” leírása.

Az antropológiában Gregory Bateson nevéhez köthető a komplex rendszerelmélet antropológia alkalmazása, a humán összetett rendszerekkel kapcsolatban pedig megemlítendő a skót felvilágosodás klasszikus politikai gazdaságtana,[9] amelyet később az osztrák közgazdasági iskola fejleszt tovább ( bizonyos tervezés folytán kialakuló spontán piaci rendszerek ).[10] Ezzel összefüggésben hivatkozhatunk a gazdasági számítási problematika , valamint a szétszórt tudás fogalmaira is, melyeket az osztrák iskolához kötődően a 20. század elején dolgoztak ki. Megemlítendő továbbá Friedrich Hayek Nobel-díjas közgazdász és filozófus munkássága is, aki a csaknem egy évszázadot átívelő kutatásai nagy részét szentelte komplex jelenségek tanulmányozásának.

Hazánkban a komplexitás tudomány doyen-je, prof. emeritus Vicsek Tamás fizikus, aki többek között a tanítványai között tudhatja Barabási Albert-László fizikust, aki mára a hálózatkutatás és hálózatudomány meghatározó személyiségévé vált.

Ami pedig a komplexitás elmélet jogtudományi kölcsönhatásait illeti, azokat jól tükrözik többek között J.B. Ruhl (1996),[11] Eric Kades (1997),[12] D .T. Hornstein (2004),[13] J.B. Ruhl (2007),[14] Daniel Martin Katz – M.J. Bommarito (2014),[15] Daniel Katz – J.B. Ruhl (2015)[16] munkái, továbbá a megközelítések tömör összegzését olvashatjuk Jamie Murray, Thomas E. Webb és Steven Wheatley (2019) művében. Ebben a kötetben a szerzők egyúttal a posztmodern komplexitás elmélet talajáról kiindulva a luhmanni autopoietikus jogrendszermodell kritikáját fogalmazzák meg.[17] Megjegyzem, hogy a szerzők nem jutnak el a komplex jogrendszermodell felvázolásáig, sőt épp ellenkezőleg, Ruhl és Katz : Mapping law’s complexity with „Legal Maps”[18] című írásukban úgy foglalnak állást, hogy éppen a komplexitás elmélet alkalmazása miatt válik nyilvánvalóvá, hogy arra a kérdésre, hogy mi a jogrendszer, nincsen végleges válasz. A magam részéről ennek ellenére úgy gondolom, hogy jogrendszerről gondolkodván, nem megkerülhető annak meghatározása, ezért ebben a tanulmányban erre teszek egy kísérletet.

Ugyanakkor már a fenti alcímben („Always on the Border of Chaos and Order”) is reagálok Ruhl és Katz idézett véleményére, egyetértve azzal, hogy a komplex rendszerek talajáról való megközelítés során a jogrendszer meghatározása esetében is nagy hangsúlyt kap a valószínűség és az időszerűség kérdése, valamint hogy a komplexitás elméleti alapú megközelítések valóban képesek meghaladni az autopoietikus rendszerelméletet, mivel a jogrendszer működését és fejlődését, valamint az ezzel összefüggő tulajdonságait szélesebben és pontosabban képesek megragadni azáltal, hogy a jogrendszert kölcsönhatásain túl, működésében és időfejlődésében is képesek interpretálni.

A komplex rendszerek kutatásának fellendülését általában összekötik a Santa Fe Intézet 1984 tavaszán történt alapításával. Az alapítók között George Cowan -t, David Pines -t, Stirling Colgat-et , Murray Gell-Mann -t, Nick Metropolis -t, Herb Anderson -t, Peter A. Carruthers -t és Richard Slansky -t tartják nyilván. Az intézet sokirányú tevékenysége során többek között hozzájárult a komplex közgazdaságtan feltörekvő területein a gazdasági növekedést magyarázó prediktív eszközök kidolgozásához. A Santa Fe Intézet csupán az első volt a komplex rendszerekre összpontosító kutatóintézetek sorában, ma már több intézet és kutatóközpont foglalkozik komplex rendszerekkel.

Komplex rendszerek sok tudományterületen megfigyelhetők, és a rájuk alkalmazható modellezési lehetőségek, a rendszerelméleti fogalmak (pl. az ún. Emergence , a visszacsatolási ciklusok, adaptáció ) pedig tudományterülettől függetlenül alkalmazhatók bármely komplex rendszerre, így a jogrendszerre is. Ez vezetett oda, hogy a közös tulajdonságok kutatására külön kutatási terület jött létre, melynek következtében a komplex rendszerre való utalást gyakran használják a különböző tudományterületekre tartozó vizsgálatok kutatási megközelítését is magába foglaló megjelölésére, jelen esetben a jog területén.

Ennek a tudományos megközelítésnek a tárgya az egész komplex rendszerre kiterjedő viselkedés, amely azt vizsgálja, hogy a rendszer részei milyen kölcsönhatásban állnak egymással és a rendszer környezetével. Az elemzés kiterjed arra is, hogy a rendszer részei között fennálló kapcsolatok hogyan vezetnek a rendszer elemeinek kollektív viselkedéséhez. Ennek megfelelően a komplex rendszereket az alkotórészeik és az azok között fennálló kölcsönhatások (interakciók) alapján határozzák meg és írják le. A vizsgálat tehát a rendszerek működésére (viselkedésére) és tulajdonságaira koncentrál. A hangsúly a rendszer részei közötti kapcsolatok és függőségek megismerésén van, továbbá azon, hogy ezek a kapcsolatok és függőségek hogyan határozzák meg az egész rendszerre jellemző tulajdonságokat. A komplex rendszer elemei a kapcsolataik és függőségeik révén alkotnak egységes egészet, ezért a komplex rendszert mindig a határaihoz képest kell meghatározni. Ennek megfelelően az e határon belüli entitások a rendszer elemei, míg az e határon kívüli entitások a rendszer környezetét alkotják.

Jegyezzük meg most ezeket a gondolatokat és idézzük majd fel a jogrendszer későbbi meghatározása során!

A komplex rendszerek tanulmányozásában még ma is hagyományosnak tekinthető az a megközelítés, melynek során a rendszert „feldarabolják”, a különböző rendszerelemeket szétválasztják, vagy kisebb csoportokba sorolják, vagyis csökkentik a komplex rendszer összetettségét. Az ilyen megközelítés veszélye az, hogy érzéketlen marad azokra az összefüggésekre és anomáliákra, amelyek a rendszer feldarabolása ellenére is kölcsönhatásban maradó elemeinek működéséből fakadnak. Ebből következik, hogy a komplex rendszerek minden olyan modellezési megközelítése, amely figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy pusztán a rendszer elemeinek működési törvényszerűségei alapján nem lehet a rendszer egészének működésére pontosan következtetni, vagy az ilyen körülményeket olyan kiszűrendő jellemzőként értelmezni, amit nem kell figyelembe venni ( Zaj ), szükségképpen pontatlan modelleket eredményeznek. A komplex rendszerek kutatását ezért területspecifikus összefüggéseikben kell megoldani, ügyelve arra, hogy a modellezés során a vizsgált rendszerek összetettsége ne csökkenjen. Annál is inkább fontos erre odafigyelni, mert a nem komplex jelenségekkel ellentétben a komplex jelenségek modellezése révén legfeljebb mintázat-előrejelzések lehetségesek .[19]

Ennek megfelelően a jogrendszert sem lehet kizárólag egyik vagy másik területét kiragadva vizsgálni, és e területek törvényszerűségei szerint meghatározni. És mivel a jogrendszer nem csupán egészében, hanem alrendszereiben is, sőt igen gyakran az egyes jogviszonyok szintjén is komplex rendszernek tekinthető, ez a megközelítés vizsgálata során nem mellőzhető.

A komplex rendszereket nagy számú, egymással kölcsönhatásban álló elem alkotja. Komplex rendszereket alkot például az emberi társadalom, ezen belül pedig a gazdaság és a társadalom más alrendszerei is. Az ilyen rendszerek elemei között, valamint a rendszer és a környezete között különféle kölcsönhatások/interakciók zajlanak, amelyek miatt a „komplex” rendszereknek rájuk jellemző tulajdonságaik, és a nem komplex rendszerektől eltérő viselkedésük alakul ki. Ezekből a kapcsolatokból, kölcsönhatásokból fakadnak a komplex rendszerekre jellemző olyan tulajdonságok, amelyek az egyes, redszerelemként funkcionáló entitások tulajdonságaitól/viselkedésétől eltérnek. A viselkedés szó használata arra utal, hogy a komplex rendszerek vizsgálata során az idő múlásával végbemenő folyamatoknak és magának az idő múlásának is meghatározó szerepe van . Ezzel a gondolatsorral juthatunk el majd oda, hogy a jogrendszert, mint időben és térben kibontakozó Eseménysort értelmezzük.

2. 2. A komplex rendszerek tulajdonságai

A komplex rendszerek viselkedését azért is nehéz modellezni, mert azokat olyan váratlanul felbukkanó jelenségek (Emergence) [20] jellemzik, amelyeknek a megjelenését – a kölcsönhatások következtében folyamatosan felbukkanó ismeretlen változók miatt – egyszerűen nem lehet megjósolni a rendszert alkotó kisebb entitások tulajdonságai alapján. Ez pedig további jellemző tulajdonságok megállapítását teszi lehetővé, mint pl. a nemlinearitás, a spontán rend, az adaptációk és a visszacsatolási hurkok. Az ” Emergence ” írja le az ilyen viselkedések és tulajdonságok megjelenését. A kifejezés a komplex rendszerek vonatkozásában a nem tervezett, nem szervezett viselkedés megjelölésére használatos és felbukkanása a megfigyelt rendszer komplex voltára utal. Az Emergence tehát leír minden olyan jelenséget, amelyeket nehéz vagy akár lehetetlen megjósolni a rendszert alkotó elemek tulajdonságai alapján.

Egy rendszer működésének megfigyelése során komplex rendszerre vall az is, ha azt tapasztaljuk, hogy a rendszer fokozott érzékenységgel reagál a kiindulási viszonyokra (a kiindulási állapothoz képest gyorsan változik), vagy ha olyan tulajdonságokat mutat, amelyek nem vezethetők le a rendszer elemeinek tulajdonságaiból, de egyértelműen a rendszer elemei által okozott kölcsönhatásokból és függőségekből fakadnak. Ugyancsak komplex rendszerre utal, ha annak működése gyorsan változó paraméterektől függ és ezért matematikai modellekkel nehezen modellezhető.

A komplex rendszerek fenti tulajdonságaiból következik azok további jellemzője: a nemlineáris viselkedés (Nemlienaritás).[21] Vagyis ezek a rendszerek állapotuktól vagy az aktuális kölcsönhatásoktól függően különböző módon válaszolhatnak ugyanarra a bemenetre. A nemlinearitás olyan folyamatokat ír le, amelyekben a bemenet változása nem a rendszer aktuális állapotától, vagy annak tulajdonságaitól egyébként elvárható arányos változást eredményez a kimeneti eredményben, hanem a bemeneti változás a kimenet arányos változásánál lényegesen nagyobb vagy annál kisebb eredményeket produkál, vagy éppen egyáltalán nem produkál semmit. Magyarán a folyamat következménye nem feltétlenül „kiszámítható”.[22]

Ez gyakorlati szempontból azt jelenti, hogy a rendszer egy kis zavara (változása) azért nem jár feltétlenül kiszámítható következménnyel, mert az egyaránt okozhat arányosnál nagyobb hatást, arányos hatást vagy akár egyáltalán nem fejt ki hatást. Lineáris rendszerekben ezzel szemben a hatás mindig közvetlenül arányos az okokkal. A nemlinearitás az egyik oka annak, hogy a komplex rendszer működése következetlenné, kevéssé prediktálhatóvá, ennek megfelelően matematikai modellek segítségével korlátozottan modellezhetővé válik.

A komplex rendszer elemeinek kapcsolatai jellemzően visszacsatolási ciklusokat tartalmaznak, amelynek során az egyes rendszerelemek viselkedésének/működésének következményei folyamatosan visszahatnak a kezdeti állapotra, aminek eredményeképpen a kiindulási állapot is megváltozhat.[23]

A komplex rendszerek visszacsatolási folyamatainak jelentőségére hívja fel a figyelmet Bokwon Lee – Kyu-Min Lee – Jae-Suk Yang , 2019-ben publikált „Network structure reveals patterns of legal complexity in human society: The case of the Constitutional legal network című tanulmánya „,[24] amelyben a szerzők a Koreai Köztársaság (Dél-Korea) alkotmánya egyes szakaszainak bírósági határozatokkal való kölcsönhatásait vizsgálták komplex hálózati megközelítésben, egy 1988-tól a vizsgálati idejéig húzódó 30 éves időszakra vetítve, amely időszakot jelentős – ahogyan ők fogalmaznak: drámai – politikai gazdasági és kulturális változások jellemeztek. Ezek a változások világosan nyomon követhetők voltak az alkotmány egyes rendelkezéseinek változó hangsúllyal való feltűnése a bírói gyakorlatban. Jóllehet a jogásztársadalom számára ez hálózatkutatás nélkül is nyilvánvaló lenne, azonban a kutatás során kiderült, hogy ez a tény természettudományos módszerekkel is igazolható. A kutatásból kiderül, hogy a jogrendszer komplex voltát bizonyítja a törvények, azaz az írott jog és a társadalom közötti, vagyis a széles értelemben vett joggyakorlat révén keletkező visszacsatolási hurkok létezése. Vagyis a jogrendszer komplex voltának egyik legfontosabb bizonyítékát éppen a jogalkalmazásban megnyilvánuló visszacsatolások szolgáltatják már az alapjogrendszer szintjén is.

Amikor egy komplex rendszerben nem tervezett rend alakul ki azt spontán rendnek vagy önszerveződésnek nevezzük, attól függően, hogy azt a társadalomtudományok, vagy a fizika oldaláról közelítjük-e meg. Ez a jelenség ugyancsak fontos jellemzője a komplex rendszereknek. Ez figyelhető meg pl. akkor, amikor az egyének egy csoportja centralizált tervezés nélkül koordinálja cselekedeteit. De ez a jelenség figyelhető meg akkor is, amikor a különböző – akár egymástól távoli – jogterületeken kialakuló szabályozás e területek későbbi kölcsönhatásakor egymással összhangban fejti ki a hatását, jóllehet a szabályozás kialakítása során ez a kölcsönhatás nem volt tervezhető.

A komplex rendszerek természetükből fakadóan képesek a környezetükhöz való alkalmazkodásra. A komplex adaptív rendszerek a komplex rendszerek speciális fajtái, amelyek adaptívak abban az értelemben, hogy képesek „tanulni a tapasztalatokból” és ehhez képest megváltozni. Ilyen összetett adaptív rendszerek pl. a bioszféra, az ökoszisztéma, a gazdaság, de ilyenek a kulturális és társadalmi rendszerek is, pl. egy vállalat, vagy a különböző emberi közösségek is. Ilyen komplex adaptív rendszer a jogrendszer is , mivel képes folyamatosan alkalmazkodni a környezeti változásokhoz, beépítve a változó környezet által kínált új jelenségeket. A jog érvényesülése/alkalmazása révén folyamatosan alkalmazkodik a környezeti változásokhoz. Az adaptivitás megőrzése tehát fontos igen fontos szempont a rendszer optimális működése szempontjából. E tulajdonság pozitív jogi megalapozására kiváló példa a Code Civil 4. §-a.[25] Magát a folyamatot pedig találóan írják le a szabadjogi gondolkodás képviselői, Ehrich , Kantorowicz és Gény.[26]

A komplex rendszerek kölcsönhatási és kölcsönös függőségi viszonyaiból, valamint egyéb tulajdonságaiból következik, hogy bennük időről-időre lépcsőzetes anomáliák jelennek meg. Ez azt jelenti, hogy a rendszer összetevőinek erős kölcsönhatásai miatt egy vagy több alkotóelem meghibásodása vagy diszfunkciója, további lépcsőzetes hibákhoz vezethet, amelyek a kölcsönhatások révén gyorsan tovább terjedhetnek, és végső soron alááshatják a rendszer működését. Akár egyetlen lokális hibának, vagy egyetlen lokális támadásnak a következményei is lépcsőzetesen végigfuthatnak az egész rendszeren, ami akár a rendszer összeomlásához is vezethet.

A komplex rendszereknek további lényeges tulajdonsága, hogy nyitottak , vagyis maguk is kölcsönhatásban állnak a környezetükkel. Fizikai jellemzőik közé tartozik továbbá, hogy akkor is képesek megőrízni a stabilitásukat, ha nincsenek „egyensúlyban”, ami ezeknél a rendszereknél gyakran előfordul.

Mindezen tulajdonságoknak köszönhetően a komplex rendszerek jellemzően produkálnak kritikus átmeneti állapotokat. Ezek az átmenetek a rendszer állapotának hirtelen elmozdulásait jelentik, amelyek különösen akkor fordulhatnak elő, amikor a körülmények változása átlép egy-egy kritikus pontot.[27] A komplex rendszerekben előforduló kritikus átmeneteket követő egyensúlyba való visszatérésnél azután gyakorta többre van szükség, mint amit a kezdeti körülményekhez való egyszerű visszatérés jelent. Ennél a visszatérésnél fontos szerepe van a komplex rendszer történetének. Mivel ezek a rendszerek dinamikusak, az idő előrehaladtával megváltoznak, azonban korábbi állapotaik befolyásolják a rendszer aktuális állapotát.[28]

Ami a komplex rendszer elemeit illeti, azok maguk is összetett alrendszereket, beágyazott komplex rendszereket képezhetnek. A gazdaság, vagy az ökológiai rendszerek[29] olyan alrendszerekből állnak, amelyek külön-külön is összetett rendszereket alkotnak. Látni fogjuk, hogy ilyen rendszer a jogrendszer is. Fontos körülmény, hogy az ilyen beágyazott struktúrák egyrészt elősegítik a rendszer működését és a rendszernek azt a képességét, hogy a környezetének erőteljesebb változásai mellett is fennmaradjon, másrészt elősegíti a rendszer alkalmazkodását és lehetővé teszi a rendszerszintű váltásokat.[30]

2. 3. Hálózatelemzés, mint a komplex rendszerek kutatásának módszere

A komplex rendszerekkel kapcsolatban érdemes külön kitérőt tenni a hálózatok irányába . A természetben, az emberi társadalmat is beleértve, számtalan Hálózatot azonosíthatunk. Hálózatok megfigyelhetők komplex és nem komplex rendszerekben egyaránt, azonban a komplex rendszerekben mindig azonosíthatók. Ráadásul a komplex rendszerekre jellemző hálózatok nem „véletlen”, hanem ún. skálafüggetlen hálózatok,[31] azaz nem hétköznapias (nem triviális) topológiai jellemzőkkel/mintázatokkal írhatók le.[32] A „hálózat” általános fogalomként szolgál minden olyan jelenség kifejezésére, ahol egynél több elem/résztvevő egymással valamilyen kapcsolatban (kölcsönhatásban) áll. A hálózat kifejezést alkalmazzák a természetben előforduló állandósult kapcsolatok/összefüggések jelölésére, melyeknek ábrázolása gráfokkal történik. Ami pedig a gráfokat illeti, azok lényegüket tekintve egy rendszer elemeinek és a köztük lévő kapcsolatoknak a gyűjteményei, amit általában a kölcsönhatások fennálltát, irányát és erősségét jellemző ún. élekkel összekötött csúcsok (rendszerelemek) grafikonjaként ábrázolnak.

A hálózatokkal leírhatók például egy szervezeten belüli személyek, vagy egy áramkör különböző egységei, az élő szervezet alkotóelemei, vagy az ezekhez kapcsolódó egyéb entitások és ezek csoportja közötti kapcsolatok. De ugyanígy leírhatók a jogalanyok és/vagy a jogintézmények, valamint ezek nyelvi kifejeződésének formái közötti kölcsönhatások is. Mivel pedig a jogrendszer valójában eszmerendszer, így annak nyelvben tükröződő hálózatai is feltérképezhetők hálózatkutatási módszerekkel.

Mivel a komplex rendszerek kölcsönható elemei ugyancsak hálózatokat alkotnak, és mert a Gráf a komplex rendszerek modelljeként használatos olyan „matematikai objektum”, melynek használata során a „hálózat” kifejezés a gráf szinonímájaként fordul elő, a hálózat kifejezés a komplex rendszerek fogalomkörébe került.[33] Ezzel pedig a Hálózatkutatás a Komplex rendszerek megismerésének nélkülözhetetlen módszerévé vált.

Gyakorlati oldalról nézve a komplex rendszerek és a hálózatok összefüggésében a legfontosabb az az aspektus, hogy miként lehet a komplex rendszer működését optimalizálni, illetve kontrollálni.

A hálózatkutatás jogrendszer területén való alkalmazásának létjogosultságát jól bizonyítja a fent hivatkozott dél-koreai alapjogi kutatás (Bokwon Lee – Kyu-Min Lee – Jae-Suk Yang), továbbá Marios Koniaris , Ioannis Anagnostopoulos és Yannis Vassiliou hálózati analízisei,[34] ugyanígy Katz , Daniel Martin és Bommarito , Michael James „A törvény összetettségének mérése: az Egyesült Államok kódja” című munkája.[35] Ami pedig a hazai hálózatkutatás jogrendszer területén való alkalmazását illeti, meg kell említeni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóinak Auer Ádámnak és munkatársainak eredményeit, akik kutatásaikat első ízben a „Hálózatok a közszolgálatban” című kötetben publikálták,[36] továbbá Boldvai -Pethes Laura és Havelda Anikó „Hálózatkutatás” című tanulmányát, a jogi szövegek és jogi döntések kereszthivatkozásainak feltérképezését, valamint a joggyakorlat és a jogtudomány szereplői társadalmi kapcsolathálójának kutatását illetően.[37]

A hálózatkutatási módszerek és az ezek segítségével végzett kutatások során felhalmozódó ismeretek révén a hálózatkutatás – nem utolsó sorban Barabási Albert-László kutatásainak is köszönhetően – mára önálló tudományággá vált.

A komplex rendszerekre visszatérve elmondható, hogy jóllehet egységes komplexitás-elméletről nem beszélhetünk, a fenti tulajdonságok alapján azonban a komplex rendszerek jól körvonalazhatók és azonosíthatók. Összegzésképpen pedig elmondható, hogy minden komplex rendszer jellemezhető az alábbi három tulajdonsággal:[38]

  1. Önfejlődés – azaz, ha egy komplex rendszert egy egyszerű kiindulási állapotban magára hagynak, akkor abban spontán önszerveződési folyamatok indulnak meg, amelynek eredményeképpen meghatározott, korábban a rendszerben meg nem lévő és a rendszer elemeire önmagukban nem jellemző struktúrák és viselkedések jönnek létre (Emergence, visszarendeződés, adaptivitás, nyitottság, beágyazott komplex rendszerek, rétegzettség, több szintű szervezettség, spontán rend). Amint láttuk az önfejlődés során a komplex rendszerek folyamatosan produkálnak új, addig ismeretlen változókat.
  2. A komplex rendszerekhez hálózat/hálózatok rendelhetők és hálózataik nem „véletlen”, hanem jellemző módon nem triviális topológiai jellemzőkkel/mintázatokkal írhatók le  (skálafüggetlenség).
  1. A komplex rendszerekre jellemző viselkedési forma az átmeneti/köztes állapotok előfordulása – átmenet a rendezett és a rendezetlen között („a káosz peremén” való létezés,[39] nemlinearitás, spontán rend, kritikus átmenetek, lépcsőzetes anomáliák).

3. Komplex jogrendszermodell

A jog egy a sajátos, rendszerbe foglalható fogalom- és eszmerendszer,[40] amely a jogtudományon belül is többféleképpen értelmezett jelenség. Jog alatt sokszor nem csupán a hatályos jogszabályok összessége (pozitív jog) értendő. A jog számos jogelméleti megközelítése – jóllehet ugyanarra a jelenségcsoportra, a jogrendszerre vonatkozik -, mégis a különféle elméletek mintha darabokra szabdalnák a vizsgálatuk tárgyát, mintha mindenképpen szükséges volna a jog létezését és a jogrendszer működését egyetlen elvre visszavezetni. A problémát e tekintetben nem az elméleti sokszínűség jelenti, hanem az, ha a jogrendszer meghatározása során a rendszer valamely elemének egy eleve fennálló, a többi kölcsönható elemet minden körülmények között felülmúló jelentőséget tulajdonítanak, és csupán ennek a területnek a törvényszerűségei alapján próbálják leírni a teljes rendszert. Vagyis, ha a jogrendszer összetettségét csökkentve próbáljuk azt meghatározni.

Ennek elkerülése érdekében ebben a tanulmányban a jogrendszerhez mint komplex rendszerhez közelítek, vagyis azt mint egy „jogtudat-objektivizációs folyamat”[41] kölcsönhatásaiból fakadó, jogi relevanciájú normarendszert és annak közvetlen kölcsönhatási környezetét határozom meg . Ezzel utalva egyben arra, hogy ez a halmaz magába foglalja nem csupán a pozitív jogot, hanem azzal együtt a vele közvetlen kölcsönhatásban kibontakozó jogi relevanciával bíró normákat, és közvetlenül kölcsönható intézményeket is. Ennek megfelelően a megközelítésem feltételezi, hogy a jogrendszer különböző tényezőinek a jogrendszer működésében nincsenek eleve meghatározott, kiindulási pontként elfogadott súlyai, hanem a különböző tényezők térben és időben változó erővel érvényesülve, más és más súllyal vesznek részt a jogrendszer működésében/fejlődésében. Ezeknek a gondolatoknak a mentén – a jogrendszert térben és időben fejlődő eseménysorként értelmezve – vázolok fel egy komplex, dinamikus jogrendszermodellt.

A széles értelemben vett jogi normák, a jogi relevanciájú normák (beleértve a pozitív jogot is) az emberi kölcsönhatások minden területén jellemzőek. Ezek egy részének létrejöttéhez közhatalom kapcsolódik, kötőerejük pedig különböző alanyi körökre terjed ki. Egy ország legfelsőbb szintű jogalkotói és államigazgatási intézményei (parlament, minisztériumok) által kibocsátott írott normák/jogszabályok (törvények, rendeletek és határozatok) az ország valamennyi állampolgárát kötik, illetve az adott ország egész területén kötelező érvényűek. Egy területi önkormányzat rendeletei és határozatai kötelező érvényűek az önkormányzat területén, az adott önkormányzat illetékességéhez és hatásköréhez mérten. Míg egy gazdasági társaság társasági szerződése, alapító okirata a társaság tagjait, az egyesület alapszabálya az egyesület tagjait, bármely szerződés a szerződő feleket, az egyoldalú jognyilatkozatok pedig magát az egyedüli nyilatkozó jogalanyt kötik. Ugyanígy egy államszövetség normái a szövetség tagállamait, a nemzetközi szerződések pedig az azokat ratifikáló államokat kötik.

Ezeknek a normáknak közös tulajdonsága, hogy valamennyien a társadalmi kölcsönhatások jogi relevanciájú szabályozásához tartoznak, és kialakulásukban, fejlődésükben a jogalkalmazás valamennyi területén döntő szerepet játszik az egymásra való folyamatos és kölcsönös visszacsatolás. A széles értelemben vett jogalkalmazás egyben a jogi relevanciájú normaképződés alapja.

A jogrendszer meghatározása során a jogrendszer legnyilvánvalóbb eleméből, a hatályos jogi normarendszerből (pozitív jog) indulok ki. Ehhez a normarendszerhez képest a jogrendszerhez tartozónak tekintem azokat a jelenségeket és intézményeket, amelyek ennek a normarendszernek a kialakulására, működésére és fejlődésére közvetlen kölcsönhatással bírnak. Ezek együtt alkotják a jogi relevanciájú normarendszer bölcsőjét és közvetlen működési/érvényesülési környezetét, amelyben ez a normarendszer a környezetével és önmagával közvetlen és kölcsönös visszacsatolásban[42] és függőségben keletkezik és fejlődik.

A társadalom a jogi relevanciájú normarendszeren kívül többféle normarendszert/törvényt ismer. Ilyenek pl. a természeti törvények, az erkölcs normarendszere, valamint egyéb társadalmi szokások, gyakorlatok, értékrendek és normarendszerek. Ezek kölcsönhatásban állnak ugyan a jogrendszerrel, azonban a kialakuló jogi relevanciájú normákkal, általában a jogalkalmazás során, a jogrendszer és a normaképződés különböző területein keresztül kerülnek kölcsönhatásba. Ideértve azt az esetet is, amikor maga a pozitív jog teremt közvetlen kapcsolatot ilyen külső normaterületekkel, kifejezetten előírva azok figyelembevételét a jogalkalmazás során.

Ez utóbbira példaként szolgálnak azok az esetek, amikor maga a pozitív jog hivatkozik közvetlenül egy külső, erkölcsi vagy más normarendszerre, mint például a jó erkölcsbe ütköző magatartások, az okszerű gazdálkodás, jóhiszeműség stb. eseteiben.[43]

Mivel ezek a kölcsönhatások a jogrendszer belső kölcsönhatásaihoz, vagyis a jogi relevanciájú norma keletkezési és fejlődési területének belső kölcsönhatásaihoz képest közvetettek, így azokat a jogrendszer környezetéhez sorolom.

Az elhatárolásban fontos szempont az is, hogy a jog világában az ember az alapjogain keresztül testesül meg, ezekre épülnek a pozitív jog szabályai is, és ezeken keresztül kapcsolódik a jogalany a jogrendszerhez. Vagyis a jogrendszer számára az ember, és a jogrendszer más alanyai az alapjogaikon keresztül válnak láthatóvá, jogviszonyaik pedig az alapjogaik kölcsönhatásaiból fejlődnek ki. Hasonlóan ahhoz, ahogy a természet sokszínűsége visszavezethető a három alapszínre, a kékre a sárgára, és a vörösre, illetve a fehérre és a feketére, úgy a jog által mért jelenségek mindegyike is visszavezethető az alapjogokra. Egy norma jogi relevanciája ennek megfelelően azon is múlik, hogy annak van-e közvetlen kölcsönhatása valamely alapjoggal.

A fent írtak alapján, a jogrendszer határát tehát a jogi relevanciájú normafejlődésre gyakorolt közvetett és közvetlen kölcsönhatások között meghúzva határozom meg, amelynek során a jogi relevanciájú normaképződés alábbi öt területét azonosítom.[44] Ezeket a területeket dinamikus kölcsönhatási rendszerükkel együtt ábrázolva állítottam fel az alábbi Komplex jogrendszermodellt:

Hatályos normarendszer/Pozitív jog – közhatalmi alapú normarendszer

Parlament/Hatóságok – közhatalmi alapú jogalkalmazás és normaképződés

Bíróságok/Alkotmánybíróság – közhatalmi alapú jogalkalmazás és normaképződés

Civil jogalkalmazás és normaképződés – nem közhatalmi alapú jogalkalmazás és normaképződés

Jogbölcselet – nem közhatalmi alapú normaképződés

(Forrás: A szerző vázlata)

Az ábrázolt kölcsönhatásrendszer egy ún. teljes, multi gráf (hálózat) képét mutatja, amelyben minden régió oda-vissza ható kapcsolatban áll mindegyik másik régióval, és kölcsönhatásban áll önmagával is. A gráf csúcsait a jogrendszer kölcsönható régiói/elemei adják, a közöttük lévő, oda-vissza ható kapcsolatokat (kölcsönhatásokat, visszacsatolásokat) pedig a kétirányú nyilak (élek) mutatják. Az élek végein megjelenő „+” és „-” jelek mutatják a kölcsönhatások kettős természetét, mely szerint a kölcsönhatások egyaránt lehetnek negatív, azaz normarontó, illetve pozitív, azaz normatámogató hatásúak is. Ez utóbbiak közé sorolva azokat a jelenségeket is, amelyek az épp kialakuló jogintézményekkel kapcsolatban bontakoznak ki, azaz pozitív jog híján szabályoznak.

A csúcsokból kiinduló és ugyanoda visszatérő hurokélek az önreflekxivitást, az önszabályozást képviselik. Utalva többek között arra, hogy egy-egy csúcs önmagában is nagyon sok kölcsönható elem összességéből áll, azaz a fenti csúcsok további, hasonló kölcsönhatási jellemzőkkel rendelkező, de a fentinél jóval összetettebb gráfokkal (hálózatokkal) írhatók le. A csúcsokban feltüntetett régiókban nem csupán alkalmazzák a meglévő normarendszert, hanem az állandó visszacsatolás révén kiegészítik és formálják is azt. Gyakran megfigyelhető a saját forrására visszamutató normaképződés, ahogy a pozitív jognak is megvannak a maga belső, utaló és magyarázó szabályai. ( Az ábra nem tartalmazza a csúcsokból kifelé induló éleket, amelyek a jogrendszer külső kölcsönhatásaira utalnak. A hiányzó, csúcsokból kifelé mutató élek utalnak arra, hogy a jogrendszer maga is egy nagyobb, összetett rendszer kölcsönható eleme. )

4. Sokarcú jog

4. 1. A jogrendszer tagozódása

A kiindulási pontként meghatározott hatályos jogszabályok rendszere egy közhatalmi jogosítvány birtokában kibocsátott (állami, államszövetségi szervek által alkotott), jogszabályként kihirdetet normarendszer (pozitív jog). De vajon csak hatályos jogszabályokból áll-e egy jogrendszer? Nem feltétlenül,[45] hiszen a hatályos jog csak a társadalomba, humán közegbe ágyazva képes kialakulni, érvényesülni és fejlődni. A humán környezet egyes, jól körülírható területei és folyamatai egyszerre forrásai és közvetlen formáló tényezői is a jogrendszernek. A jogrendszer kizárólag ezekkel az elemekkel és ezek kölcsönhatási rendszerei által, azokkal folyamatos és kölcsönös visszacsatolásban és függőségben képes létezni.

E megállapítással összhangban – a jogpozitivizmus szűkebb jogfelfogásával szemben – a természetjogi magyarázatok a jogot a pozitív jog felett álló jelenségként értelmezik. Ennek megfelelően a jogot a pozitív jogon túli területekről közelítik meg és azt vagy az Aquinói Szent Tamás, John Locke és Thomas Hobbes elképzelései szerint istenből, vagy a Jean-Jacques Rousseau által elképzelt társadalmi szerződésből, vagy az Immanuel Kant által írtak szerint, az emberi természetből vagy az emberi észből, vagy akár a Hegel-i világszellemből eredeztetve vezetik le. De idézhetjük Pauler Tivadar „Bevezetés az észjogtanba” című művét is, amelyben a jogot „alapjára nézve” ész- vagy természetjogra és tételes jogra osztja.[46]

Moór Gyula „A jogrendszer tagolódási problémája” című írásában Kelsen lépcsőzetes jogrendszer-elméletének kritikáját fogalmazza meg.[47] E. Ehrilch, H. Kantorowicz és F. Gény jogfelfogására pedig a későbbiekben külön is utalni fogok.

Érdemes itt megemlíteni Szladits Károly szép gondolatát az eleve fennálló zárt jogrendszerről, amit a „jogszabályok tényállásbeli hiányosságai”-val kapcsolatban fejt ki. Azért nem használom itt a joghézag szót, mert Szladits felfogásában joghézag nem létezik, hanem csupán a jogrendszerben eleve benne rejlő, ám még fel nem fedezett szabályokról van szó.[48] Mintha a jogrendszer eleve fennálló, részben felfedezett természeti törvények összessége lenne. Szladits példaként a részben feltérképezetlen XIX. századi Afrikát hozza fe. Ennél a gondolatnál és a természettudomány területéről vett példáknál elidőzve érdekes eljátszani a gondolattal, hogy a Szladits -i jog eddig „feltérképezetlen” területein létező jogintézményeket a szerző földrajzi példája szerint képzelhetjük-e el, vagy esetleg pl. „Schrödinger macskájának” példája szerint, ami az elképzelésnek és az értelmezésnek egészen más régióit nyitja meg.[49]

A többféle jog létezését a társadalomban a modern természetjogi irányzatok közül a „relatív természetjog”-i[50] irányzat, valamint a múlt században kibontakozó pszichológiai és szociológiai jogelméleti irányzatok is vallották hirdetve, hogy „a jogi pluralizmus társadalmi tény”. Emellett, míg a szociológiai irányzatok – elsősorban a realista jogszociológia – a jog sokféleségét a jogalkotó szervek által alkotott jog és a bíróságok által alkotott jog különbségében látták, addig a pszichológiai jogi irányzatok a többféle jog létezését az eltérő társadalmi csoportok eltérő kultúrájából (életmód, történelmi hagyományok, a csoport kultúrája által meghatározott érdekek és értékek) vezették le.[51] A jogi népszokások pluralitását például Tárkány-Szűcs Ernő révén ismerhetjük meg.[52]

A „jogi pluralizmus” elmélete szerint a pozitív jog mellett többféle társadalmi csoportokhoz kötött normarendszer funkcionál, ugyancsak jogszabályként. Ezek részben kiegészítik a pozitív jogot, részben azonban ellene hatnak. Ugyanakkor a „jogszabály” megjelölés csak a megfelelő közhatalmi jogosítvány birtokában lévő szerv aktusát illeti.

A jogról és a jogrendszerről való gondolkodás különböző megközelítései terén a hazai kortárs jogtudományban megfigyelhető sokféleséget jól példázza Pokol Béla és Szmodis Jenő eszmecseréje, amelynek során Szmodis Pokol Bélának „A Jogrendszer duplázódása” című írására[53] reflektál az „Észrevételek a jogrendszer duplázódásának elméletéhez” című tanulmányában.[54] Ugyanitt említhető Szilágyi Péternek , Pokol fenti írására reflektáló, a jog rétegeiről kifejtett véleménye is,[55] de idézhetném Varga Csaba „versengő köreit”-t is.[56]

Mindezek alapján az a következtetés mindenképpen levonható, hogy a gondolat, miszerint a jogrendszer több mint a pozitív jog, azaz a hatályos jogi normák összessége, egyáltalán nem idegen a jogbölcselet számára.

A jogrendszer különböző elméleti megközelítései ugyanazt a jelenséget írják le, sokszor mégis ellentétben állnak egymással. Úgy tűnik ennek (legalábbis) az egyik oka az, hogy a különféle elméletek képviselői, a jogrendszer egy-egy meghatározó eleméből kiindulva magyarázzák a jogrendszer többi összetevőjét. Elsőbbséget és meghatározó súlyt adva így a kiindulási pontként szolgáló tényezőknek, legyen az a pozitív jog, a józan ész, a társadalmi szerződés vagy bármi más. Ugyanakkor sok esetben nem veszik figyelembe a jogi normafejlődés tényezőinek dinamikus kölcsönhatásrendszerét , folyamatos, állandóan változó visszacsatolási folyamatait[57] és kölcsönös függőségi állapotát, amelyben az egyes tényezők időszakonként, továbbá földrajzi- és jogterületenként (térben és időben) folyamatosan változva, változó intenzitással és erővel vesznek részt.

Ezek a megközelítések hozzájárulnak ugyan a jogrendszer elemeinek pontos, részenkénti leírásához, sokszor azonban mégis a teljes jogrendszer megismerése ellen hatnak. Elvész az összkép és ennek valószínűsége a jogrendszer összetettségének növekedésével együtt nő.

Ebben a tanulmányban szakítok a fent írt szemlélettel és a jogrendszernek egy olyan komplex modelljét vázolom fel, amely kifejezi a jogrendszer belső kölcsönhatási viszonyait és fejlődésének dinamikáját.

A modell felépítéséhez a normafejlődés ismert területeit veszem alapul, anélkül azonban, hogy azoknak előre meghatározott súlyt adnék, mivel ezek a súlyok a jogrendszer működésével folyamatosan változnak. Ez a változás (időfejlődés) a jogrendszer alapvető ismérve, ezért elengedhetetlen a figyelembevétele.

4. 2. A Pozitív jog, és a Parlamenti (állami)/Hatósági jogalkalmazás és normaképződés

A két területet egyaránt jellemzi a közhatalmi függőség. A pozitív jog a jogrendszer legnyilvánvalóbb, leginkább tervezett és tervezhető része. A pozitív jogi szabályozás adja meg egy-egy jogintézmény vázát, legjellemzőbb vonásait. Így például az adásvétel Ptk.-ban írt szabályai meghatározzák az összes adásvételi szerződést, egy konkrét adásvételi szerződés azonban rendszerint több mint a rá vonatkozó pozitív normák összessége.

A pozitív jog az alkalmazása során rendszerint kiegészül és e jogi relevanciájú kiegészítésekkel a jogalkalmazói visszacsatolás révén idomul az aktuális, időben és térben változó környezethez, legyen bár ez a jogalkalmazó bíró, hivatalnok, vagy maguk a szerződő felek. Ha a pozitív jog ilyen alkalmazkodásra nem képes, annak leggyakrabban a túl merev szabályozás, a túlszabályozás vagy az elavult szabályozás az oka.

Hasonló folyamat zajlik le akkor is, amikor nem lehet pozitív jogi szabályozást találni egy jelenségre. Ebben az esetben az új jelenség vonatkozásában új szabályozás keletkezik, ami előbb-utóbb közvetlen kölcsönhatásra lép a meglévő pozitív jogi szabályozással és a jogrendszer egyéb területeivel. Erre egy későbbi példával még utalni fogok.

Mindaz, amit ma jognak, jogrendszernek nevezünk, évezredek alatt formálódó emberi interakciók (kölcsönhatások) terméke. Ezeket az interakciókat az ember biológiai tulajdonságai és az ezekből fakadó, ezzel összefüggő kulturális és környezeti meghatározottság motiválta és motiválja jelenleg is. Ezen interakciók során folyamatosan alakulnak ki állandósult mintázatok, (szokások, jogszokások, szokásjogok, stb.), amelyek mentén az emberi kölcsönhatások, a társadalmi folyamatok észszerűen összehangolhatóvá válnak. Azok a mintázatok, amelyek a társadalom stabilitása, működésének tervezhetősége szempontjából elengedhetetlenül szükségesek, a parlamenti és egyéb hatósági normaalkotás révén előbb-utóbb pozitív jog formájában írott normaként is megjelennek, és ezt követően a jogrendszer önálló kölcsönható elemévé válnak. Ezt a folyamatot írja le Peschka Vilmos az objektivizáció jogtudattól való függőségének és függetlenülésének látszólagos paradoxonában.[58]

Ez a folyamat vezet azután a pozitív jog és annak különféle jogintézményei kialakulásához: a tulajdontól kezdve a cserén, az adásvételen és a pénz megjelenésén keresztül az ingó dolgok egy speciális fajtájáig, a kriptovalutáig (hogy egy jelenleg formálódó (jog)intézményt említsek). A pozitív jog azután a jogrendszer önálló elemeként kapcsolódik be a jogrendszer további normafejlődési folyamataiba és kölcsönhatásba lép a jogrendszer többi területével. Ez a jogfejlődési folyamat a jogrendszer egyik alapvető tulajdonsága és napjainkban az emberi interakciók számának növekedésével és térbeli kiterjedésével nyilvánvalóan gyorsul és egyre összetettebbé válik.

Részben a pozitív jog, részben pedig a Parlamenti/Hatósági területhez, valamint a közhatalmi alapú normaképződés területéhez tartoznak az Európai Unió normái és azok a nemzetközi szerződések is, amelyek az államok pozitív jogi normarendszerének részévé válnak. Ide tartoznak azonban az egyházi jog közhatalmi alapon képződő normái is.

A pozitív jog mellett, az annak forrásául szolgáló – ugyanakkor érvényesülésének teret adó – társadalmi visszacsatolási rendszerben a klasszikus jogalkotás, a hatósági döntések, a bírói ítéletek, a szerződések és a jognyilatkozatok, illetve a jogbölcselet világában a jogrendszer további fontos területeit és elemeit azonosíthatjuk. A pozitív jog által „jogilag szabadon hagyott tér” -ben a „normatív semmi”[59] helyett valójában egy pozitív jogon túli, kitöltött szabályozási teret találunk, ami azonban mindeddig nem, vagy csak elenyésző mértékben volt megfigyelhető.

4. 3. A Bírói és a Civil jogalkalmazás és normaképződés

A jogalanyi interakciók halmazából kibontakozik egy sajátos terület, ahol tömegével tükröződnek azok a társadalmi kölcsönhatási anomáliák, amelyeket a társadalom nem tolerál. Ide tartoznak a bűncselekmények, a szabálysértések, a szerződésszegések és egyéb jogsértések, amelyeket az ugyancsak közhatalmi gyökerű bírói és más, szabálysértési és egyéb hatósági döntések, ítéletek és határozatok tükröznek.

Ez a terület – és ezen belül különösen az alkotmánybíráskodás -, a korlátozott precedensrendszer és a bírói ítélkezés egyéb területei azok, amelyek a legnyilvánvalóbban bontják meg a pozitív jog zárt rendszerét és teszik nyilvánvalóvá, hogy a jogrendszer határai nem húzhatók meg a pozitív jog határán. Az alkotmánybíráskodás, a pozitív jog fölötti normakontrollként képes akár közvetlenül a pozitív jog ellen is hatni, a korlátozott precedensrendszer révén pedig a Kúria egyes döntései, a jogegységi határozatok kötelező erővel hatnak a bíróságokra, ezzel a pozitív jog szintjére emelkednek.[60]

Itt ismét érdemes megemlíteni a Code Civil 4. §-ának rendelkezéseit is, amelyek felelősségrevonhatóvá teszik a bírót, ha azért nem hoz ítéletet egy ügyben, mert a történeti tényállásra vonatkozóan nem létezik pozitív jogi norma, vagy a meglévő norma nem egyértelmű, illetve, ha korábbi bírói ítélet nem áll rendelkezésre.[61]

Az egyes ügyekben hozott bírói ítéletek akár módosíthatják vagy ki is egészíthetik a bennük megítélt jogviszonyoknak részben a pozitív jog, részben pedig az érintett felek normaképzése által létrehozott normarendszerét. Ez átvezet minket a normaképződés következő területére, ahol maguk a szerződő felek formálják tovább a pozitív joggal összhangban, vagy épp azzal ellentétesen a kölcsönhatásaikat (jogviszonyaikat) szabályozó normákat. Ez a terület pedig a civil jogalkalmazás és normaképződés területe.

Ha a bírói ítéleteket és az egyedi jogviszonyokat orvosló – vagyis csak az ezekben szereplő feleket kötő – bírói jogalkalmazást is a jogrendszer részeként azonosítjuk, akkor nincs okunk a normaképződés és jogalkalmazás civil területét kizárni a jogrendszer elemei közül pusztán azért, mert az itt kialakuló normák kötőereje kisebb közösségeket, vagy csupán néhány személyt érint, vagy mert erre a szükséges technológiai megoldások hiányában mindeddig nem volt kielégítő rálátás.

Annál is inkább nincs okunk e terület mellőzésére, mert ez a civil terület dominálja a jogi relevanciájú normaképződés legkiterjedtebb forrásvidékét, azaz sokkal többet – de legalábbis nem kevesebbet – árulhat el a jogrendszer és jogfejlődés aktuális állapotairól mint bármely másik területe a jogrendszernek. Emellett megjegyzendő az is, hogy a bírói jogalkalmazás és normaképzés döntő részben a jogrendszeri anomáliák területére, azok kiküszöbölésére irányul, amelynek pl. adatelemzési szempontból lényeges következményei vannak.[62]

4. 4. A Jogbölcselet

A jogrendszer további közvetlen kölcsönható tényezője, a jogbölcselet . A jogbölcseletnek korábban értelemszerűen az írott normák, egyéb jogi tárgyú iratok, iratemlékek, és – ugyancsak az írásbeliség miatt – a bírói döntések elemzésére, valamint a társadalmi folyamatok korlátos megfigyelésére, és az ezeken alapuló elméletekre kellett támaszkodnia. Így is eljutott azonban oda, hogy a jogrendszer különböző területeit feltérképezze és ezek jelentőségét hangsúlyozza. Ehhez kapcsolódóan emelték ki az ún. élő jognak ( Civil jogalkalmazás és normaképződés) a jogrendszer egésze szempontjából fennálló jelentőségét, miként erre Eugen Ehrlich , Hermann Kantorowicz , Francois Gény és elődeik munkássága is utal. Közülük Ehrlich-et „a jogszociológia atyjaként” szokás emlegetni.[63]

Úgy is fogalmazhatnék, hogy jognak, mint eszme- és fogalomhalmaznak rendszerré formálása, azaz a (jog)rendszeralkotás elsősorban a jogbölcselet feladata.[64] Már csak azért is, mert a jogbölcselet az a tudomány, amely a jog keletkezésének, fejlődésének, az emberi élet egyéb megnyilvánulásaival való összefüggéseinek törvényeit kutatja.[65] A jogrendszeren belül a jogbölcselet az a kölcsönható erő, amely a jogrendszerbeli folyamatokat kellő mélységben és szélességben elemezve – a jogrendszert térben és időben fejlődő eseményként szemlélve – képes befolyásolni a normaképződés folyamatait annak valamennyi régiójában.

Összefoglalva: a jogrendszer fenti régiói (elemei) közvetlen és folyamatos kölcsönhatásban állnak egymással és maguk is komplex alrendszerekké bomlanak. Minden jogi relevanciájú norma és minden jogintézmény a jogalanyi interakciókból fejlődik ki és ott elterjedve, állandósult mintázattá válva jelenik meg és fejlődik tovább a jogrendszer más régióiban, ahonnan tovább haladva immár önálló rendszerformáló erőként hat vissza a kialakulási területére és a jogrendszer minden más régiójára, és immár mint pozitív jog, vagy a jogi relevanciájú normaképződés más produktuma (pl. ítéletek, határozatok, szerződések, jognyilatkozatok, jogdogmatikai tételek) kapcsolódik vissza a jogfejlődés örvénylő folyamatába.

A jogfejlődés minden régiójában ugyanazt a normaképződési jelenséget tapasztalhatjuk. E jelenség különböző megjelenési formáit, a pozitív jogot és az azt közvetlenül kiegészítő vagy éppen lerontó – a jogrendszer területére tartozó – egyéb jogi relevanciájú szabályozásokat (jogi relevanciájú normákat) aszerint nevezzük el és csoportosítjuk, hogy a norma a normaképződés mely területén, és a visszacsatolási (jogalkalmazási) folyamatok mely szakaszában mutatkoznak meg. Az Országgyűlés szintjén alaptörvénynek, törvénynek, határozatnak, a minisztériumok szintjén miniszteri rendeletnek, határozatnak, a bíróságok szintjén ítéletnek, az önkormányzatok szintjén önkormányzati rendeletnek, határozatnak, a kisebb kiterjedésű társadalmi kölcsönhatások, a személyegyesülések, cégek, egyesületek, kamarák szintjén, társasági szerződésnek, alapító okiratnak, határozatnak, szabályzatnak nevezzük, míg egyéb szerződő felek szintjén szerződésnek, vagy jognyilatkozatnak. Normaütközés esetén a magasabb szintű norma élvez előnyt, azonos szintű normák ütközése esetén pedig a méltányosság, a „jogkiegyenlítés”, a mérlegelés, vagy akár új norma létrehozása útján születik megoldás/döntés. Abban pedig, hogy melyik norma minősül „magasabb szintűnek” – a norma közhatalmi vagy nem közhatalmi eredetén túl – egyrészt a jogrendszer-régió[66] hierarchiája (például a pozitív jog normahierarchiája vagy a bírósági szervezeti hierarchia) és a jogorvoslati rendszer lesz a meghatározó, másrészt szerepet játszhat benne annak a személyi körnek, azaz társadalmi kölcsönhatás-rendszernek a kiterjedtsége is, amelyre a norma vonatkozik.

A fent írottak megerősítik, hogy a jogrendszer határai nem húzhatók meg kizárólag a pozitív jogi normarendszer vagy a jogrendszer egyéb elemei, elemcsoportjai mentén. A pozitív jog a humán interakciókon keresztül, a jogbölcselettel, a parlamenti és egyéb hatósági, továbbá a bírói és civil jogalkalmazással és normaalkotással kölcsönhatásban, ezekkel együtt folyamatos, egymástól való függőségben és állandó visszacsatolás mellett alkotja a jogrendszert, amelynek dinamikus működése biztosítja a jogfejlődést. Azt a nagyon dinamikus kölcsönhatásrendszert, amelynek üzemanyagát az aktuális környezeti fejlődés által befolyásolt emberi motivációk kibontakozása szolgáltatja.[67]

A jogrendszer elemeinek egymástól és a külső környezetük elemeitől való folyamatos, általános, közvetlen és kölcsönös függősége és visszacsatolási viszonyai alátámasztják azt az állítást, mely szerint a jogrendszer nem értelmezhető a jogi relevanciájú norma és annak érvényesülési környezete, a jogalkalmazói környezet nélkül. Ennek megfelelően a teljes jogalkalmazói környezetet és minden, e folyamatban közvetlenül kölcsönható tényezőt – beleértve a jogi relevanciájú normák alanyait és szabályozási tárgyait is – a Jogrendszer részeként értelmezem, vagyis a jogi relevanciájú normákat, azok forrásait, alanyait, tárgyait, valamint ezek egymás közti kölcsönhatásait sorolom a jogrendszerhez, ugyanakkor minden más, a jogrendszert befolyásoló tényezőt és kölcsönhatást a jogrendszer környezetéhez sorolok .

4. 5. Egy közismert intézményi példa, a BitCoin egy komplex jogrendszerben szemlélve

Példaként vizsgáljunk meg a fenti jogrendszermodellben egy kibontakozóban lévő (jog)intézmény, a kriptovalutaként ismert BitCoin aktuális helyzetét.[68] A BitCoin évek óta részt vesz a globális gazdasági rendszerben, amelyben fizető- és befektetési eszközként funkcionál. Az interneten nagy számban tárulnak elénk az erre vonatkozó ajánlatok és kimutatások, hazánkban is láthatunk BitCoin-t készpénzre váltó automatákat. A BitCoin számos szerződés elszámolási részének főszereplője szerte a világban. Ebből kitűnik, hogy egy a civil normaképződés területén jellemző, szerződések által kiterjedten szabályozott intézményről van szó, ami gyakorlatilag pénzként vesz részt egy globális szerződési gyakorlatban, és ami értelmezését és pozitív jogi szabályozási lehetőségeinek kutatását tekintve évek óta foglalkoztatja a jogbölcseletet is. A BitCoin alkalmazása nagy mértékben kiterjed a szürke és fekete gazdaság területére, ami részben magyarázza azt, hogy a pozitív jog mindmáig tartózkodott attól, hogy vele kapcsolatban állást foglaljon, illetve az utóbbi időben mintha kifejezetten ellenségessé válna (pl. Kína, India), ami egyben meghatározza a bírói és egyéb hatósági jogalkalmazást és e területek normaképződését is. Jóllehet a jogrendszer közhatalmi érintettségű régióiban a BitCoin mindmáig fekete báránynak minősül, azt a jogrendszer egésze szempontjából mégis a jogrendszer részeként kell értelmeznünk, vagyis jogintézménynek tekinthető. A BitCoin nem csak tárgya, hanem forrása is a jogi relevanciájú szabályozásnak/normarendszernek.

A BitCoin jogdogmatikai szempontból tulajdonképpen egy többalanyú (egy nagyon sok alanyú) kötelemhez kapcsolódó intézmény. Ebben a kötelemben a benne résztvevő felek ezen intézménybe vetett bizalma nem a közhatalmon, illetőleg annak valamely megnyilvánulási formáján (pl. állami valuták, közhiteles nyilvántartások) alapul, hanem egy, a BitCoin könyvelés alapjául szolgáló technológián, az ún. BlockChain (blokk-lánc) technológián. Ez a BitCoin-ba, azaz valójában a BlockChain technológiába vetett bizalom kiterjedtségében jelentősen meghaladja a közhatalomra, annak autonóm régióira, az államokra és államszövetségekre kiterjedő bizalom szintjét. Olyan globális jelenség, amely nincs tekintettel az államhatárokra.

A BitCoin egységes, közhatalmi alapú normákkal való szabályozása, pl. bírói ítéletek vagy pozitív jogi normák által – használatának államhatárokon és kontinenseken átívelő volta miatt – eleve meghaladja a közhatalmi alapú normaképződés lehetőségeit. Úgy tűnik azonban, hogy a civil normaképződés globálisan is képes kezelni, ami elgondolkodtató, ugyanakkor rávilágít a civil normaképződés jelentőségére. A jogtudomány egyik legérdekesebb kérdése ma az, hogy ez a quasi pénzként működő globális intézmény alapját képező technológia alkalmas-e, és ha igen, hogyan alkalmas a jogrendszer egyéb jelenségeinek és folyamatainak biztosítására.

Nem nehéz felismerni, hogy kisebb régiókban ugyan, de ugyanígy kezdte jogrendszerbeli pályafutását valamennyi kialakuló jogintézményünk, míg végül egyre nagyobb kiterjedtséggel pozitív jogi szabályozást nyert, hogy azután immár mint önálló rendszerformáló tényező lépjen ismét kölcsönhatásba a normaképződés egyéb területeivel.

JEGYZETEK

[1] Köszönetnyilvánítás: Köszönettel tartozom prof. emeritus Vicsek Tamás fizikusnak a komplex rendszerek elemzése terén nyújtott segítségéért és útmutatásaiért, amelyek hozzásegítettek a téma feldogozásához, és utat mutattak a komplex rendszerek labirintusában.

[2] Tilesch György – Omar Hatamleh: Mesterség és intelligencia. Libri, 2021. 85.

[3] Ebben a viszony-rendszerben ráadásul már nem csupán az autó sofőrjét, hanem a közlekedésben vele kölcsönhatásba lépő többi humán résztvevőt is figyelembe kell venni.

[4] Az átmenetek érzékeltetésére példaként szolgálhat az a megfigyelés, amely szerint az önvezető járművek térnyerése erőteljesebbnek látszik az árufuvarozás, valamint a személyszállítás terén. Ennek az egyik oka az lehet, hogy ezeken a területeken a kölcsönható humán viselkedés jóval szabályozottabb, korlátozottabb, mert az utas/árú A pontból B pontba való eljuttatása során a jármű vagy eleve zárt pályán (pl. vasút, villamos, metró, légi folyosó), és/vagy kötött szabályozás (pl. munkaszerződés, munkaköri leírás, egyéb szabályzók) mellett közlekedik, azaz jobban megtervezhető. Így pedig a rendszer humán elemének speciális motivációiból fakadó szabadságával (pl. alternatív közlekedési célokkal és alternatív közlekedési staratégiákkal) a civil sofőrökhöz képest kevésbé kell számolni. A civil autóvezetésnek ugyanakkor lényegi tulajdonsága az alternatív utazási célok meghatározása és tetszőleges megváltoztathatósága, csakúgy mint az alternatív közlekedési stratégiák tetszőleges megválasztásának és módosításának a lehetősége. Aki szeret autózni többek között ezért szereti az autózást. Ha erről a szabadságról képesek lennénk lemondani, az önvezető autók valószínüleg egycsapásra elterjednének, az általunk ma ismert civil közlekedési módok pedig kalandparkok eseményei közé tartoznának.

[5] Gajduschek György: Intézményi elemzés – Neoinstitucionista megközelítés . In: Jakab András – Sebők Miklós (szerk.): Empirikus jogi kutatások. Budapest, Osiris Kiadó, 2020. 208.

[6] A visszacsatolás a komplex rendszereket is jellemző fontos szabályozási folyamat, amelynek során a rendszerben kibontakozó hatás olyan további változásokat vált ki, amelyek erősítik ( pozitív visszacsatolás ), vagy gyengítik ( negatív visszacsatolás ) az eredeti hatást, vagyis a rendszer bemenetét a saját kimenete változtatja meg. Ennek vagyunk tanúi bármely jogi relevanciájú norma alkalmazása során, amikor a normát alkalmazó alanyok az aktuális történeti tényállásra vonatkozóan értelmeznek és alkalmaznak egy jogi relevanciájú normát. Így alkalmazzuk a pozitív jogot és minden más normát is, és ez az értelmezés/visszacsatolás jogalanyonként sokszor nagyon eltérő is lehet. Ezek a visszacsatolások pedig a jogrendszeren belül idővel a kiindulási alapul szolgáló normarendszer (bemenet) megváltozásával járhatnak. Ezt a folyamatot nevezzük általában jogfejlődésnek, ami nem csupán a pozitív jogi normák változásában, hanem azok folyamatos alkalmazásának változatosságában is nyomon követhető. Ennek a folyamatnak az eredményét tükrözi a Kúria 1/2014 számú PJE határozata, amely hatályon kívül helyezte azokat a PJE határozatokat, PK véleményeket, Polgári Elvi Döntéseket, PK, GK és GKT állásfoglalásokat, amelyek időközben beépültek az új Ptk-ba, mindaddig azonban az érvényben lévő pozitív joggal párhuzamosan vagy éppen annak ellenére, contra legem léteztek és érvényesültek.

[7] Az általános rendszerelmélet ugyancsak a kölcsönhatásban lévő entitások kollektív viselkedésére koncentrál, azonban ezt a rendszerek sokkal tágabb, a komplex rendszereket is magábafoglaló osztályára irányultan teszi.

[8] Reuven Cohen – Shlomo Havlin: Complex Networks: Structure, Robustness and Function . Cambridge University Press, 2010.

[9] Ferguson, Adam: An Essay on the History of Civil Society . London, T. Cadell. Part the Third, Section II, 1767, 205.

[10] Friedrich Hayek: The Results of Human Action but Not of Human Design . New Studies in Philosophy, Politics, Economics. Chicago, University of Chicago Press, 1978. 96-105.

[11] J. B. Ruhl: Complexity Theory as a Paradigm for the dynamical Law-and-Society System: A weak-up call for legal reductionism and the modern administrative state . Duke Law Journal, Volume 45, March 1996, Number 5., pp. 849-928.

[12] Kades, Eric: The Laws of Complexity & the Complexity of Laws: The Implications of Computational Complexity Theory for the Law . William & Mary Law School Scholarship Repository, Faculty Publications. 1997. pp. 404-484. Interneten elérhető: https://scholarship.law.wm.edu/facpubs/646.

[13] Donald T. Hornstein: Comlexity Theory, Adaptation and Administrative Law . Duke Law Journal, Volume 54, 2005, Number 4, pp. 913-960. Interneten elérhető: https://scholarship.law.duke.edu/dlj/vol54/iss4/2/

[14] J. B. Ruhl: Law’s Complexity: A Primer . Georgia State University Law Review, Vol. 24:4, pp. 885-912. Interneten elérhető: https://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=1153514.

[15] Daniel Martin Katz – M.J. Bommarito: Measuring the complexity of the law: the United States Code . Artificial Intelligence and Law, Volume 22, December 2014, pp. 337-374.

[16] Daniel M. Katz – J.B. Ruhl: Measuring, Monitoring, and Managing Legal Complexity , Vol: 101, pp. 191-244.

[17] Jamie Murray – Thomas E. Webb – Steven Wheatley: Encountering law’s complexity . In: Jamie Murray – Thomas E. Webb – Steven Wheatley (szerk.): Complexity Theory and Law. Routledge, 2019. 6-7.

[18] J. B. Ruhl – Daniel M. Katz: Mapping law’s complexity with „Legal Maps” . In: Jamie Murray – Thomas E. Webb – Steven Wheatley (szerk.): Complexity Theory and Law. Routledge, 2019. 23.

[19] Friedrich von Hayek – Prize Lecture: Lecture to the memory of Alfred Nobel . December 11, 1974. The Pretence of Knowledge, 3-7. Interneten elérhető: https://www.nobelprize.org/prizes/economic-sciences/1974/hayek/lecture/.

[20] A jelenségeknek ezt a váratlan megjelenését, felbukkanást a komplex rendszerek vonatkozásában gyakran az Emergence szóval illetik, ami leginkább a „felbukkanás”, vagyis váratlan megjelenés szavaknak feleltethető meg, és ami egyben utal a rendszerek önfejlődésére is (emerging – feltörekvő).

[21] A nemlineáris rendszer tehát a leírtakból is kitűnően egy olyan rendszer, amelynek kimenő jele (válaszfüggvénye) nem változik lineárisan a bemenő jel változásával. Ebből adódik, hogy mind a determinisztikus jel, mind a sztochasztikus (véletlenszerű) folyamat áthaladásának vizsgálata (pl. Egy jogviszony életciklusának lefutása) a nemlineáris rendszerben általában bonyolult feladat. A nemlineáris rendszerek két nagy csoportja a memóriával rendelkező, illetve az azzal nem rendelkező rendszerek. A memóriával rendelkező nemlineáris rendszerek válaszfüggvénye egy adott időpontban nemcsak a bemenő jel pillanatnyi értékétől, hanem annak múltjától, sőt a rendszer állapotától is függ. Leginkább ez utóbbi figyelhető meg a jogrendszerrel kapcsolatban is.

[22] A jelenség a jogalkalmazás terén oly sokszor tapasztalható filozófiai értelemben vett igazság szolgáltatása, illetve a jogszolgáltatás közötti különbségben is felismerhető, de felismerhető a jogi relevanciájú jelenségek eltérő pozitív jogi szabályozásából, és/vagy Jogbölcseleti/Jogalkalmazói megközelítéséből fakadó anomáliákban is. Ezeknek a jelenségeknek a magyarázata ugyancsak a jogrendszer komplex voltában rejlik.

[23] A szerződés teljesítése során jelentkező kölcsönhatások hatására például az az álláspontunk alakul ki, hogy ezek ismeretében talán meg sem kötöttük volna azt a szerződést, tehát a szerződést módosítjuk, megszüntetjük vagy esetleg megszegjük. A jelenség jól megfigyelhető a 2007-2009 években kibontakozó pénzpiaci válság által érintett finanszírozási szerződések területén.

[24] Bokwon Lee – Kyu-Min Lee – Jae-Suk Yang: Network structure reveals patterns of legal complexity in human society: The case of the Constitutional legal network (2019) Interneten elérhető: https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0209844.

[25] Code Civil 4. § – Création Loi (1803-03-05 promulguée le 15 mars 1803): ” Le juge qui refusera de juger, sous prétexte du silence, de l’obscurité ou de l’insuffisance de la loi, pourra être poursuivi comme coupable de déni de justic .” Vagyis: Ha a bíró a törvény elégtelensége, vagy precedens hiányának ürügyén nem hajlandó ítélkezni, az igazságszolgáltatás megtagadása miatt felelősségre vonható.

[26] Erről ld.: Takács Péter: A szabadjogi mozgalom jelentősége a jogszociológiában és a jogelméletben . Forrás: https://jet.sze.hu/images/Jogszociológia/T.%20P.%20A%20SZABADJOGI%20MOZGALOM%20-%20%20.pdf

[27] Ld. Scheffer, Marten – Carpenter, Steve – Foley, Jonathan A. – Folke, Carl – Walker, Brian: Catastrophic shifts in ecosystems . Nature, October 2001, 413 (6856), p. 591-596., Scheffer, Marten: Critical transitions in nature and society . Princeton University Press, 26. July 2009., Scheffer, Marten – Bascompte, Jordi – Brock, William A. – Brovkin, Victor – Carpenter, Stephen R. – Dakos, Vasilis – Held, Hermann – van Nes, Egbert H. – Rietkerk, Max – Sugihara, George: Early-warning signals for critical transitions . Nature, September 2009, 461 (7260), p. 53-59., Scheffer, Marten – Carpenter, Stephen R. – Lenton, Timothy M. – Bascompte, Jordi – Brock, William – Dakos, Vasilis – Koppel, Johan van de – Leemput, Ingrid A. van de – Levin, Simon A. – Nes, Egbert H. van – Pascual, Mercedes – Vandermeer, John: Anticipating Critical Transitions . Science, 19 October 2012, 338 (6105), p. 344-348.

[28] Majdandzic, Antonio – Podobnik, Boris – Buldyrev, Sergey V. – Kenett, Dror Y. – Havlin, Shlomo – Eugene Stanley, H.: Spontaneous recovery in dynamical networks . Nature Physics, 10 (1) 2013. p. 34-38.

[29] Bascompte, J. – Jordano, P. – Melian, C. J. – Olesen, J. M.: The nested assembly of plant-animal mutualistic networks . Proceedings of the National Academy of Sciences, 100 (16), 24 July 2003, p. 9383-9387., Saavedra, Serguei – Reed-Tsochas, Felix – Uzzi, Brian: A simple model of bipartite cooperation for ecological and organizational networks . Nature, January 2009, 457 (7228), p. 463-466.

[30] Bastolla, Ugo – Fortuna, Miguel A. – Pascual-García, Alberto – Ferrera, Antonio – Luque, Bartolo – Bascompte, Jordi: The architecture of mutualistic networks minimizes competition and increases biodiversity . Nature, April 2009, 458 (7241), p. 1018-1020., Lever, J. Jelle – Nes, Egbert H. van – Scheffer, Marten – Bascompte, Jordi: The sudden collapse of pollinator communities . Ecology Letter, 2014, 17 (3), p. 350-359.

[31] Egy hálózatot akkor nevezünk skálafüggetlennek, ha olyan csomóponttá vált csúcsok vannak benne, amelyek kiemelkedően sok kapcsolattal (fokszámmal) rendelkeznek és amely csúcsok általában egymással is össze vannak kötve. Az ilyen hálózatok fokszám eloszlása hatványfüggvényt követ, ami jelentősen eltér Gauss haranggörbéjével leírható, véletlen hálózatokra jellemző normál eloszlástól. Míg a normál eloszlás jellemzésére az átlagos értékek jól használhatók (pl átlagos emberi súly vagy magasság), addig a hatványfüggvények esetében az „átlag” nem megfelelő jellemző. A véletlen hálózatok csomópontjai azonos tulajdonságok birtokában lépnek kölcsönhatásba egymással, a skálafüggetlen hálózatok csomópontjai ugyanezt eltérő tulajdonságok birtokában teszik, miként például egy-egy jogviszony alanyai, vagy az egyes jogintézmények is az adott kontextustól függően más és más tulajdonságokkal (erővel, támogatottsággal, felkészültséggel, tudással stb. …) lépnek kölcsönhatásba egymással. A skálafüggetlen hálózatokat Barabási Albert-László fizikus az alábbiak szerint jellemzi: ” A legtöbb rendszerben és intézményben ahhoz vagyunk szokva, hogy a rendszer struktúráját és szerveződését egy központi agy határozza meg. A vezérigazgató dönti el, hogy ki miért felel egy cégen belül, a telefontársaság dönti el, hogy hova teszi a központi kapcsolatokat. Ezek a központi agyak pókként működve figyelik a hálózat működését, és változtatnak a struktúráján, valahányszor ezt kívánják a körülmények. A skálafüggetlen hálókban viszont nincs központi tervezés, minden csomópont maga dönti el, hogy mit csinál, hova kapcsolódik. Mi döntjük el, hogy kik a barátaink, és egy cég maga dönti el, hogy kikkel üzletel. Az ilyen hálózatok önszerveződő módon fejlődnek, nincs egy központi csomópont, helyette néhány, erősen csatolt csomópont jelenik meg, amelyek egymással versenyeznek – sikertelenül – a központi szerepért. Pók nélküli minden skálafüggetlen háló, különösen ilyennek látjuk például a terrorista-hálózatokat, amelyek mellőzik a központi katonai vezetést, és inkább laza csoportokat alkotva, egy láthatatlan és flexibilis, önszerveződő hierarchiát követve működnek ” Forrás: Bokody Tamás: A hálózatok Achilles – sarkai . Magyar Narancs, 2003.05.15., 6.

[32] Mérő László: A csodák logikája – A kiszámíthatatlan tudománya . Budapest, Tericum Kiadó, 2014. Ld. a skálafüggetlenségről írt részek: 173-193., Barabási Albert-László: Hálózatok tudománya . Budapest, Libri, 2016. 89-131, 131-181., Kertész János: Súlyozott hálózatok, a tőzsdétől a mobltelefóniáig . Magyar Tudomány, 2006/11. sz., 1313.

[33] Parti Tamás: Közjegyzői hálózatok az Európai Unióban. Közjegyzők Közlönye. 2019/4. sz. 1.

[34] Network Analysis in the Legal Domain: A complex model for European Union legal sources, 121 Marios Koniaris – Ioannis Anagnostopoulos – Yannis Vassiliou, 1 KDBS Lab, School of ECE, National Technical University of Athens, Greece, 2 Department of Computer Science & Biomedical Inf., University of Thessaly, Greece, 2015.

[35] Katz, Daniel Martin – Bommarito, Michael James, a törvény összetettségének mérése: az Egyesült Államok kódja (2013. augusztus 1.). 22 Mesterséges intelligencia és törvény 337 (2014). Elérhető az SSRN-en: https://ssrn.com/abstract=2307352.

[36] Auer Ádám – Joó Tamás (szerk.): Hálózatok a közszolgálatban. (lektorálta: Barabási Albert-László), Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2019.

[37] Boldvai-Pethes Laura – Havelda Anikó: Hálózatkutatás. In: Jakab András – Sebők Miklós (szerk.): Empirikus jogi kutatások. Budapest, Osiris Kiadó, 2020. 347-359.

[38] Vicsek Tamás: Egyszerű és bonyolult. Magyar Tudomány, 2003/3. sz., 1. Interneten elérhető: http://www.matud.iif.hu/03mar/vicsek.html.

[39] Vicsek: i. m. 1.

[40] Peschka Vilmos: Gondolatok a jog sajátosságáról. Akadémiai székfoglaló. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1983. 7-8. Peschka szerint ” a jog tudati, ideológiai, eszmei jelenség „, ” normatív objektiváció „.

[41] Az általam alkalmazott „jogi relevanciájú norma” leginkább a Peschka Vilmos által leírt folyamat „termékeként” létrejövő jelenség fogható fel. Ld.: Peschka: i. m. 8-11.

[42] Jó példa erre a Kúria 1/2014 számú PJE határozata.

[43] Itt ugyancsak megemlíthető a Ptk. 6:63. § (5) bekezdése, amely eredetét illetően a múltban mélyen gyökerező intézményekre vezethető vissza. Az idézett bekezdés a felek aktuális szerződéskötését megelőző korábbi üzleti kapcsolataiban kialakult szokásokra utal, amelyek ezáltal ugyancsak a szerződéseik részévé válnak.

[44] A jogrendszer kölcsönható területeit a Pokol Béla kelseni ihletésű rétegelméletében meghatározottaktól, illetve Tóth J. Zoltán „jogi működési szféráitól” eltérően határozom meg, amennyiben Pokol Béla három plusz egy, tehát négyes felosztású rétegei helyett Tóth J. Zoltánnal legalábbis a kölcsönhatási területek számában egyetértve öt kölcsönható területet jelölök meg. Ugyanakkor Tóth J. Zoltánnal szemben az egyes részterületek jellemzőit alapvetően más felosztásban, eltérő rendszerelméleti megközelítésben írom le. Ld. Pokol Béla: A jog szerkezete. Budapest, Rejtjel Kiadó, 1998; Pokol Béla: A jog elmélete . Budapest, Rejtjel Kiadó, 2001; Tóth J. Zoltán: A jog dinamikájáról. In: Tóth J. Zoltán (szerk.): A jog többrétegűsége. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Patrocinium Kiadó, 2020. 129-149.

[45] ” A tételes jogtudomány, ha akarná sem tudná pusztán a jogszabályok ismerete alapján meghatározni a jog fogalmát .” Ld.: Moór Gyula: Bevezetés a jogfilozófiába. Budapest, Filozófiai könyvtár III., 1923. 8.

[46] Dr. Pauler Tivadar: Bevezetés az észjogba. Pest, 1852. 7.

[47] Moór Gyula: A jogrendszer tagozódási problémája. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 44. Értekezések a filozófiai és társadalmi tudományok köréből, 1937. 10-11. Moór a kritikát Kelsen: Allgemeine Staatslehre (Berlin, 1925) és Reine Rechtslehre (Leipzig és Wien, 1934) című munkáiban írottakra reflektálva fogalmazta meg, amelyekben Kelsen a jogi jelenségeket alkotmány, törvények, rendeletek, közigazgatási intézkedések, bírói ítéletek és magánjogi ügyletek egymással alá- és fölérendeltségi viszonyban lévő lépcsőzetes rendszerére tagolja.

[48] Szladits Károly: A magánjogi szabályok alkalmazása. In: Szladits Károly (szerk.): A Magyar Magánjog. I. Általános rész. Személyi jog. Első rész. Budapest, Grill Károly Kiadóvállalata, 1941. 171. A jogszabályok tényállásbeli hiányosságaival kapcsolatban: ” Valójában ilyen esetekben a jogrendszerben a, jogrendszerben benne rejlő implikált szabályokról van szó, amelyeket csak le kell fejteni, meg kell találni. A jogrendszer ennyiben ugyan zárt egész, de a zárt egészen belül vannak ki nem derített helyek, fehér foltok, mint Afrikának a XIX. századbeli térképein… Afrika földrajzi fogalmában ezek a fehér foltok is benne voltak, részletes földrajzi szerkezetüket azonban senki sem ismerte, azokat mégcsak fel kellett deríteni. A jogalkalmazás ilyen örökös felderítő utazás a jogrendszernek fel nem tárt területein.”

[49] John Gribbin: Schrödinger macskája. Akkord Kiadó, 2012.

[50] Pound, Roscoe: An Introduction to the Philosophy of Law. Yale University Press London, 1922.

[51] Bihari Mihály: Politológia. Budapest, Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt., 2013. 205.

[52] Tárkány-Szűcs Ernő: Magyar jogi népszokások. Gondolat, Budapest, 1981.

[53] Pokol Béla: A jogrendszer duplázódása. In: Tóth J. Zoltán (szerk.): A jog többrétűsége. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2020. 9-32.

[54] Szmodis Jenő: Észrevételek a jogrendszer duplázódásának elméletéhez. In: Tóth J. Zoltán (szerk.): A jog többrétűsége. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2020. 65-78.

[55] Szilágyi Péter: A jog rétegeinek elmélete, mint a jog strukturális elmélete – és mi következhet abból? In: Tóth J. Zoltán (szerk.): A jog többrétűsége. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2020. 47-64.

[56] Varga Csaba: Mi a jog? És kié a jog? Jog és simulacrái: Versengés belülről s kívülről a jog meghatározásáért. In: Tóth J. Zoltán (szerk.): A jog többrétűsége. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2020. 33-46.

[57] „A jogi objektiváció és a jogi folyamatok során a tudat nem pusztán kísérő jelenség, hanem alkotó mozzanat. A jogi visszatükröződés állandó alternatívák, értékelések, választások és döntések folyamatával jár”. Ld.: Peschka: i. m. 6.

[58] Peschka: i. m. 7-8., 10., 22. A jog a jogtudattól való eloldódása révén objektivizálódva, produktumai (pl. törvények, jogviszonyok, ítéletek) révén kölcsönhatásba lép a jogtudattal. A paradoxon látszólagos, mert nem ellentmondásról, hanem az „alkotói” és „befogadói” viszonyok folyamatos kölcsönhatásáról, a jelenségek folyamatos egymásba való átalakulásról van szó.

[59] Szigeti Péter: Az esetnorma: a jogalkalmazás egységes magyarázata. CHARTA FESTIVA IUBILAEI FACULTATIS IAURINENSIS. Jog – Állam – Politika, XII. évfolyam, 2020. különszám, 205-212.

[60] Osztovits András: Törvénymódosítás a bírósági joggyakorlat egységesítése érdekében – jó irányba tett rossz lépés? Magyar Jog, 2020/2., 72-80. „A törvénymódosítás általános indokolásában, valamint a 65-74. §-okhoz fűzött részletes indokolásban azt találjuk, hogy az egységes és az Alaptörvénnyel összhangban álló joggyakorlatot elsősorban nem igazgatási eszközök, hanem a Kúria döntésének kötelező ereje biztosítja. A törvénymódosítás ezért kimondja, hogy a bíróságok kötelesek a Kúria jogértelmezését követni. A jogalkotói szándék szerint ezáltal egy korlátozott precedensrendszer jön létre, amely eredetileg az angolszász jogban jelent meg, de egyre jobban áthatja a kontinentális jogrendszereket is, a jogegység biztosításának alkotmányos, gyors és hatékony eszköze.”

[61] Code Civil 4. §: Le juge qui refusera de juger, sous prétexte du silence, de l’obscurité ou de l’insuffisance de la loi, pourra être poursuivi comme coupable de déni de justice.

[62] A jogrendszer egyetlen területéről vett adatminta a jogrendszer egésze tekintetében ún. elfogult adatbázisnak tekinthető.

[63] Erről ld. Takács Péter: A szabadjogi mozgalom jelentősége a jogszociológiában és a jogelméletben.

[64] Moór Gyula: A jogrendszer tagozódási problémája , i. m. 19.

[65] Somló Bódog: Jogbölcselet. Pozsony. Budapest, Stampfel Károly kiadása, 1901. 5.

[66] Ld. a fenti jogrendszermodell elemeit (régióit).

[67] Ennek a folyamatnak jelenleg az egyik fő motorját a digitalizációs folyamatok jelentik, amelyek egyben a jogrendszer komplexitási fokának exponenciális emelkedéséért is felelősek.

[68] A Satoshi Nakamoto-nak tulajdonított BitCoin működési elvét a fejlesztő az ún. Fehér könyvben írja le. A BitCoin lényegében egy decentralizált blokk-láncon (BlockChain) alapuló, elektronikusan átruházható és utalható fizetőeszköz. A BitCoin azóta fizető- és befektetési eszközként páratlan karriert futott be a világban, értéke hosszú időn keresztül folyamatosan emelkedett, annak ellenére, hogy a jogrendszerhez való viszonya enyhén szólva ellentmondásos. Ugyanakkor a BitCoin alapját képező BlockChain technológia azóta ezer irányban indult fejlődésnek, amivel ma már az élet számos területén találkozhatunk, az okos szerződésektől (Smart Contract) kezdve a különféle nyilvántartásokig.

corner-pattern stripes