Ahogyan annak idején – az erőgépek elterjedésének időszakában – a gépek erejének méréséhez és megértéséhez segítségül hívta az emberiség az addig ismert legáltalánosabban elterjedt és egységnyi erőként kifejező dolgot, azaz egy ló erejét, úgy hívjuk segítségül a 4.0 ipari forradalom jelenségeinek megértéséhez és kifejezéséhez a meglévő hagyományos fogalmainkat, mint például az intelligencia, a tanulás, a problémamegoldás, a stratégia vagy akár a hitelesítés fogalmát.

A lóerőt, mint mértékegységet ma is használjuk a gépek erejének kifejezésére, de pontosan tudjuk, hogy egyébként mi a különbség egy ló és egy motor között, egy ló által húzott kocsi és egy motor által hajtott kocsi között. Hogy mást ne mondjak, a ló feltehetően nem húzza neki a kocsit a falnak, míg a motor ezt „gondolkodás nélkül” megteszi. Rögtön eszünkbe is jut erre a megállapításra, hogy ma már léteznek olyan kocsik (autók), amelyek képesek akár önállóan, emberi közreműködés nélkül, hajtó, azaz sofőr nélkül eljutni a világ egyik részéből a másikba. De vajon az ezeket az autókat vezérlő gépi „intelligenciák” felérnek-e egy valódi ló „intelligenciájával” vagy egy ember intelligenciájával??

Az új technológiai tények felmerülésével, a mesterséges intelligencia megjelenésével – még ha ennek egyelőre csak úgynevezett gyenge formáival van is dolgunk – nem tudjuk elkerülni a humán jellemzők és a technológiai jellemzők összehasonlítását, a humán intelligencia és a mesterséges intelligencia összehasonlítását. Ez az összehasonlítás végső soron odáig mehet, hogy a következtetéseink nyomán magát az embert is újra kell fogalmaznunk az új, globális technológiai környezetben, és előfordulhat az is, hogy a nem túl távoli jövőben felmerül a kérdés: vajon a humán szintet elérő mesterséges intelligenciától megtagadható-e a morális státusz? Jól tesszük tehát, ha minél pontosabban megértjük, hogy mi történik a modern technológiával átszőtt világban és a technikai környezetünket leíró, egyre inkább tökéletlennek bizonyuló, és sokszor tévesen alkalmazott fogalmaink mögött megtanuljuk észrevenni a technológiák által jelölt dolgok közötti különbségeket.

Az aláírás hitelesítésének intézményét és fogalmát vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy amögött immár két, egymástól jelentősen eltérő műveletsor húzódik meg. Az egyik műveletsor a technológiai/gépi aláírás hitelesítésének műveletsora, a másik műveletsor pedig a közjegyzői aláírás-hitelesítés műveletsora.

A gépi aláírás hitelesítés során az elektronikus aláírást hordozó eszköz használata révén, a rendszerben nyilvántartott jogosult személyéhez rendelt aláíró kulcs adatainak gépi azonosítása révén születik meg az elektronikus aláírás, amihez a törvényben meghatározott technológiai biztonsági szint mellett a sajátkezűség vélelme fűződik. A technológiai aláírás-hitelesítés esetében az aláírás létrehozásához semmiféle emberi közreműködés nem szükséges az aláíró személyén kívül, mint ahogyan a hagyományos sajátkezű aláírásunk megtételéhez sem kell más

személy közreműködését igénybe vennünk, amikor valamit aláírunk. Az elektronikus aláírás alkalmazásánál pusztán arról van szó, hogy a hagyományos aláírásnál fennálló, az agyunk és az aláíró kezünk között lévő biológiai kapcsolatot – aminek az eredménye egy egyénre jellemző aláírás lesz -, felváltja egy törvényi vélelem által támogatott technológiai jelazonosítási eljárás, aminek révén az aláíró személy aláírása a saját kezű aláírás bizonyító erejével a kibertérbe konvertálódik.

A technológiai aláírás-hitelesítés azonban semmit sem árul el arról, hogy az aláíró alkalmazást (elektronikus aláírást) fizikai értelemben valóban az erre jogosult használta-e, továbbá semmit sem árul el az aláíró akarati- és szándékviszonyairól. A biometrikus azonosítás lehetősége az aláírást használó személyről ugyan többet elárul, azonban itt is nagy biztonsági különbségek mutatkoznak a tekintetben, hogy a biometrikus azonosítás egyszerűen ujjlenyomat alapján, vagy pl. vénaszkenneléssel, mozgásképelemzéssel stb. történik-e. Az aláíró akarati és szándékviszonyairól ugyanakkor biometrikus azonosítás mellett sem kapunk információt. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy ez utóbbi kívánalmak teljesítése nem is feladata az elektronikus aláírásnak, hiszen a hagyományos, saját kezű aláírást tartalmazó iratok legnagyobb részénél sem támaszt a törvény további követelményeket az aláíráson túl.

A különbségek megértésében segítségünkre van az aláírt iratok felhasználhatósági köre is, ugyanis azt, hogy az elektronikusan vagy hagyományosan aláírt irat mire való, nem az aláírás megtételének módja, hagyományos vagy elektronikus formája, hanem az iratot kiállító személy státusza és jogosultsága határozza meg. Azaz az elektronikus aláírás nem egy varázspálca, aminek birtokában bármely minőségű irat kiállítható elektronikusan, hiszen ez az értelmezés oda vezetne, hogy a törvény által saját kezű aláírásként elfogadott elektronikus aláírást birtokló bármely személynek lehetősége lenne bármely irat kiállítására, a bírói ítélettől kezdve a hatósági határozatokon, a végrehajtást célzó közjegyzői okiratokon át egészen az ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott okiratokig. Ez pedig nyilvánvalóan nem lehet célja az elektronikus aláírás alkalmazásának. Az elektronikus aláírás státuszfüggő alkalmazására szemléletes példát ad a jogi hivatásrendeknek több éves elektronikus aláírási gyakorlata, elég csak a cégbírósági iratforgalmazást vagy az fizetési meghagyások kibocsátására szolgáló elektronikus rendszert említeni, amely rendszerekben az ügyvédek és a közjegyzők hosszú ideje használnak elektronikus aláírást a tevékenységi körükbe tartozó, illetve hatáskörükbe utalt eljárásokban.

Ahogyan az ügyvéd használja az ügyvédi minőségéhez hozzárendelt elektronikus aláírást az ügyvédi feladatok ellátása során, úgy használja a közjegyző a közjegyzői minőségéhez hozzárendelt elektronikus aláírást a közjegyzői hatáskörbe utalt feladatok elvégzése során. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése és ellátása pedig természetét, jogi lényegét tekintve nem függ attól, hogy az adott eljárásban a felek, az ügyvéd vagy a közjegyző éppen elektronikus vagy hagyományos aláírást használtak-e.

Ugyanígy a közjegyzői aláírás-hitelesítés sem függ attól, hogy az eljárásban a hitelesítendő aláírást eszközlő fél, hagyományos vagy elektronikus aláírást használt-e, mivel a közjegyzői aláírás-hitelesítés során a közjegyző azon túl, hogy fizikai valóságában azonosítja és rendeli hozzá az aláíráshoz az iratot aláíró felet, egyben meggyőződik annak aláíráshoz fűződő akarati és szándékviszonyairól is.

A közjegyzői aláírás-hitelesítési eljárással az aláíró személyének az aláírt okirathoz való hozzárendelése közokirati bizonyító erővel történik meg, amivel a közjegyzőhöz forduló felek választásuk szerint élhetnek minden olyan esetben, amelyben az aláírt iratot befogadó személy vagy intézmény pl. az irattal érintett ügy magas személyi vagy vagyoni kockázata folytán nem

elégszik meg a saját kezű hagyományos vagy elektronikus aláírással, az ehhez fűződő törvényi vélelemmel. A különbség rögtön megmutatkozik, mihelyt egy komolyabb horderejű ügyben kérdésessé válik egy-egy aláírás ténye.

A közjegyzői aláírás-hitelesítés és a technológiai aláírás-hitelesítés viszonyában tehát egy aláírás megtörténtének közokirattal tanúsított tényét vetjük össze egy törvényi vélelemmel. Ebből pedig az következik, hogy a közjegyzői aláírás-hitelesítés az elektronikus aláírás alkalmazása során is értelmezhető, és akár elektronikus formábban is igénybe vehető.

Maga az eljárás a következőképpen nézhet ki:

Kérdésként merülhet fel, hogy ez a közjegyzői tanúsítási eljárás vajon aláírás-hitelesítési eljárás-e (záradéki tanúsítvány) vagy egyéb jogi jelentőségű tény tanúsítása (jegyzőkönyvi tanúsítvány)? A közjegyzőkről szóló 1991 évi XLI. törvény vonatkozó szakaszai (136-147/A. §§,) értelmében valamennyi ténytanúsítványunk jogi jelentőségű tények tanúsítását célozza. Ugyanakkor az elektronikus aláírásokra vonatkozó normák, mint az elektronikus ügyintézésről és a bizalmi szolgáltatások általános elveiről szóló 2015 évi CCXXII. tv. – az elDAS rendeletre való hivatkozáson keresztül -, valamint az egyéb jogi normáink következetesen alkalmazzák az elektronikus aláírás kifejezést, ezzel joghatásában egyenlőséget tesznek az elektronikus aláírás és a saját kezű aláírás között.

A jogi jelentőségű tények és a joghatást kiváltó tények halmazai teljesen lefedik egymást, hiszen minden jogi jelentőségű tény alkalmas joghatás kiváltására, ugyanakkor minden joghatás kiváltására alkalmas tény jogi jelentőségű tény. Magyarán, ha az elektronikus aláírás joghatásában egyenlő a hagyományos aláírással, ez a tény elegendő ahhoz, hogy az elektronikus aláírást a közjegyzői tanúsítás szempontjából egyfajta aláírásnak tekintsük.

Az aláírás-hitelesítési eljárás az egyéb jogi jelentőségű tények tanúsításához képest speciális eljárás. Az aláírás valódiságát a közjegyzői tanúsítvány abban az értelemben tanúsítja, hogy az okiraton lévő aláírás az aláírás által jelölt személytől származik [a közjegyző előtt írja alá vagy előtte sajátjának ismeri el a törvény 136. § (1) c pontja és a 139. § szerint]. Azaz a közjegyző közokirati bizonyító erővel köti össze az aláírót az alkalmazott aláírással. Aláírás alatt tanúsítás szempontjából a Ktv. két csoportot ért, mégpedig a névaláírást és a kézjegyet. Ezek mindegyike tanúsítható aláírásnak számít. Az elektronikus aláírást a vonatkozó rendelkezések alapján, a fent írottak értelmében ugyancsak aláírásnak kell tekinteni és ha problémát okoz az elektronikus aláírást névaláírásként azonosítani, a kézjegyként való azonosítást hívhatjuk segítségül, hiszen a kézjegy egy nagyon tágan definiálható jel vagy jelsor, amit az iraton aláíró fél a saját maga azonosítására használ (akár két galamb ábráját is használhatja kézjegyként, ahogy pl. XXX-et is). A kézjegy fogalmába az elektronikus aláírást kitevő jelsor is belefér, csak ezt éppen nem tollal vagy vésővel, hanem egy erre rendszeresített, törvényben szabályozott új eszközzel helyezik el egy új típusú, új anyagú iraton, amelynek irat minőségét maga a közjegyzői törvény is elismeri.

Az elektronikus aláírás hitelesítési záradék szövegében a szokásos adatokon kívül javasolt hivatkozni a fél elektronikus aláírásának adataira is, arra hogy ezt a közjegyző hogyan ellenőrizte és javasolt kitérni arra is, hogy az itt szereplő, leírt paraméterek szerinti elektronikus aláírást az ügyfél a közjegyző jelenlétében helyezte-e el az iraton vagy a közjegyző előtt elismerte, hogy azt sajátkezűleg helyezte el az iraton. Ezt követően a fél által aláírt iratot és a záradékot egy e-mappába helyezve a közjegyző elektronikusan aláírja és elküldi a kívánt címre/címekre. Ezzel az eljárással pontosan azt a közokirati bizonyítékot állítjuk elő, mint az

aláírás-hitelesítés esetében egyébként, hiszen az adott iraton szereplő elektronikus aláírás közjegyző által azonosított féltől való származásának tényét tanúsítjuk.

Emellett a hagyományos aláírásmintához (aláírólaphoz) kinyomtatva hozzáfűzöm a fél által használt elektronikus aláírásról szóló adatsort.

Nem hátrány, ha a tanúsítvány szövege bővebb, magyarázóbb a szokásosnál, mert ne feledjük, ez az eljárás az aláírás hitelesítésnek egy vadonatúj megjelenési formája, amihez nem csak nekünk, hanem az ügyfeleinknek is hozzá kell szokniuk.

corner-pattern stripes